El: Jobban néztünk ki, mint a Fradi ellen – Szakály Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.02. 21:40
Háromgólos előnyt szerzett hazai környezetben a DVSC-Teva a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a montenegrói Szutjeszka Niksics elleni visszavágóra. Debreceni részről Kondás Elemér vezetőedző, valamint két rutinos játékos, Szakály Péter és Varga József is a visszafogottabb első félidei teljesítményüket emelte ki, valamint azt, hogy nem hiszik magukat biztos továbbjutónak.

„Nehezen indult a mérkőzés, az ellenfél nem olyan rossz csapat, mint azt sokan gondolták – nyilatkozta Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője a dvsc.hu-nak. – Szövögettük a támadásokat, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani. A második félidőre feljavultunk, növelni tudtuk az előnyünket, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Háromgólos előnyt szereztünk, ezt nem szabad elherdálni, nem dőlünk hátra. Biztos, hogy kint mindent megtesz az ellenfelünk, de mi tovább akarunk jutni.”Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője a dvsc.hu-nak. – Szövögettük a támadásokat, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani. A második félidőre feljavultunk, növelni tudtuk az előnyünket, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Háromgólos előnyt szereztünk, ezt nem szabad elherdálni, nem dőlünk hátra. Biztos, hogy kint mindent megtesz az ellenfelünk, de mi tovább akarunk jutni.”

„Jobb és felkészültebb a Debrecen, mint a miénk – udvariaskodott ugyancsak a klub honlapján olvasható értékelésében Dragoszlav Albijanics, a Szutjeszka szakmai igazgatója. – Hetven percig bírtuk erővel, utána elfáradtunk. Ellenfelünk ezt okosan kihasználta, és két támadó becserélésével a maga javára fordította a mérkőzést, s tovább növelte az előnyét. Azt kaptuk, amire számítottunk, tudtuk, hogy erősebb gárda, de igazából fizikailag múltak felül minket. Nagy a hátrányunk, de nem adjuk fel.”

„A meleg rányomta a bélyegét a játékra mindkét csapat részéről – mondta a találkozót közvetítő Duna World tévének Szakály Péter, a debreceniek középpályása. – Nem tudtunk olyan elánnal kezdeni, ahogy szerettünk volna, ennek ellenére hál' istennek, megszereztük a vezetést. A második félidőben már jobban néztünk ki, feljebb tudtunk labdát szerezni, többször voltunk az ellenfél kapuja előtt, és úgy érzem, hogy megérdemelten győztünk, még ilyen különbséggel is. Bár az ellenfélnek is volt néhány veszélyes pontrúgása. Meg is ijedtem, de miután nem kaptunk gólt, így jól jöttünk ki az egészből. Viszont mindenképpen javulnunk kell, már az idegenbeli mérkőzésre is, de ettől függetlenül jobban néztünk ki, mint a Fradi elleni felkészülési meccsen. Nem becsüljük le az ellenfelet, láttuk, hogy kreatív, jól passzoló csapat, de úgy érzem, tovább kell jussunk.”

„Nem volt könnyű mérkőzés, annak ellenére, hogy három nullára nyertünk – mondta Varga József, a DVSC válogatott labdarúgója. – Könnyebbé is tehettük volna magunknak a meccset, hiszen az első félidőben a vezetésünk ellenére az ellenfél jól passzolt, lehetőségei is voltak. Nagy területet adtunk neki a támadásvezetésre. A második félidőben ez megváltozott. Jobban letámadtunk, több labdát szereztünk. Sok lehetőségünk adódott, amiből sikerült újabb gólokat szereznünk. A továbbjutást illetően a hazai pályán elért három nullás győzelem kiváló eredmény, de az ellenfél jó csapat. Annál mindenképpen, hogy mi most három nullára nyertünk ellene. Nyilván minden csapat annyit játszik, amennyit az ellenfele enged neki, mi ennyit engedtünk nekik. Remélem, hogy idegenben is tudunk győzni, hiszen azért megyünk. Nem lesz könnyű, de bízom benne, illetve a magabiztos továbbjutásunkban.”

Legfrissebb hírek

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
1 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik