El: 98 százalék oké; a kiállítás után leállnak a futballal – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.23. 09:21
null
A szurkolók hitet tettek Klopp mellett (Fotó: Action Images)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere kilencvennyolc százalékosra értékelte csapata teljesítményét a Rubin Kazany ellen 1–1-re végződő Európa-liga-mérkőzésen.

„Korán lecsaptak, és ebből felállni az egyik legnagyobb kihívás a futballban. Jól érzed magad a pályán, jó a játék, a koncentráció, aztán kapsz egy gólt, kezdheted újra az egészet. Megtettük, ráadásul jól. Nem volt könnyű dolgunk, mert a Rubin Kazany tapasztalt, higgadt ellenfél volt” – kezdte értékelését Klopp, majd kitért arra, hogy nem feltétlenül óriási előny, ha a rivális hamar tíz főre fogyatkozik.

„Néha nagy előny tíz ember ellen játszani, de többnyire rendkívül hálátlan feladat, mert a kiállítás után az ellenfelek leállnak a futballal, és csak a védekezéssel törődnek. Most is ez történt, kialakítottak egy masszív védőzónát, aztán próbálkozhattunk. Voltak lehetőségeink, nagy helyzeteink is, ám nem tudtuk megszerezni a győztes találatot. Kilencvennyolc százalékban oké volt, amit láttam, bár nem tökéletes. Az utolsó két százalék – a sorsdöntő két százalék – viszont hiányzott a csapatból. Ez volt a probléma ma este. A szurkolók fogadtatása? Remek volt, az estém egyik fénypontja.

B-CSOPORT
Liverpool (angol)–Rubin Kazany (orosz) 1–1 (Can 37., ill. Devics 15.)
Kiállítva: Kuzmin (36.)
Bordeaux (francia)–Sion (svájci) 0–1 (Lacroix 21.)
Kiállítva: Hazri (86.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Sion 3 2 1 0 4–2 +2 7
2. Liverpool 3 0 3 0 3–3 0 3
3. Rubin Kazany 3 0 2 1 2–3 –1 2
4. Bordeaux 3 0 2 1 1–2 –1 2

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
13 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
14 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
16 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
18 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2026.08.12. 18:50

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14