El: közel járt a síráshoz az MU szélsője miatt

2016.02.26. 17:50
A Midtjylland jobbhátvédje nagyon közel állt a síráshoz csütörtökön, miután csapata 5–1-re kikapott a Manchester Unitedtől a labdarúgó Európa-liga 16 közé jutásért vívott párharcának visszavágóján, s ezzel kiesett a sorozatból.

André Römer és társai nagy reményekkel utaztak Manchesterbe, hiszen az első meccset 2–1-re megnyerték. Ráadásul a dánok a visszavágón is megszerezték a vezetést, tehát számukra a lehető legígéretesebben alakult a mérkőzés.

Csakhogy az angol sztárcsapat magára talált, s nagy gólgyártásba kezdett. Végül az MU 6–3-as összesítéssel továbbjutott. Römer így látta a meccset: „Még sohasem voltam ennyire közel a síráshoz egy meccs után – mondta a dán játékos, akit pár perccel a vége előtt kiállított a játékvezető. – Memphis Depay a legjobb játékos azok közül, akik ellen valaha pályára léptem. Nehéz bármit is tenni, ha úgy játszik, ahogy csütörtökön tette. Ő a legjobb, bármire képes. Támadott innen, támadott onnan, mögém került, és hihetetlen sebességgel hagyott le.”

A 22 éves játékos hozzátette, nagyon várták a meccset, és hogy az volt az álmuk, hogy egy olyan stadionban játszhassanak, mint a United arénája. „De visszakerülsz a földre, amikor odamész és ennyire szétpofoznak.”

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Huszonnégy évesen a Midtjylland elemzője Pernyész Péter

Minden más foci
2026.09.19. 10:25

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04