NS: Ez fájt! Van még hely tetoválásra – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.02. 23:49
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Bravúros győzelmet aratott, így továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába a Mol Vidi FC. A fehérváriak egyik legjobbja Kovács István volt, aki lapunknak nyilatkozva azt mondta, megítélése szerint nagyobb sikert arattak a bolgár bajnok kiejtésével, mint tavaly a francia Bordeaux elbúcsúztatásával. A középpályás arról is beszélt, miért ő csitította a meccs egyik tüzes időszakában a csapatkapitány Juhász Rolandot.

Gyorsan a ferencvárosi közönség kedvence lett a nyáron az Üllői útra igazoló Marcel Heister. A hátvéd a Nemzeti Sportnak arról is mesélt, miképpen lett csatárból védő, s hogyan érzi magát ezen a poszton. Emellett azt is felidézte, mi mindenről beszéltek akkor, amikor Thomas Doll vezetőedző felhívta telefonon, s arra kérte, folytassa a pályafutását a zöld-fehéreknél. Eddig három mérkőzésen lépett pályára, s már gólszerzőként is bemutatkozott a Fradi-közönség előtt, amely lelkesedésével rögtön lenyűgözte.

Pénteken elkezdődnek az úszók versenyei az Európa-bajnokságok keretében Glasgow-ban. Rögtön a nyitó napon vízbe száll, ráadásul első számú távján, 800 méteres gyorsúszásban Kapás Boglárka. A két évvel ezelőtti kontinensviadalon négy aranyérmet begyűjtő versenyző lapunk kiküldött munkatársának többek között arról is nyilatkozott, mekkora szerepe volt a pillangóúszásnak abban, hogy a 2016-os londoni olimpia után nem fejezte be a pályafutását.

Németországból költözött haza a sportlövő Zwickl-Veres Kata asztaliteniszező férjével és egyéves kislányával. A döntés hátterében az állt, hogy a csapatban Európa-bajnok lövő mindenképpen folytatni szerette volna a pályafutását, odakint azonban nem számíthatott volna a gyermeknevelésben a család segítségére. A Bp. Honvéd sportolója lapunknak elárulta, nincs különbség a kinti és itthoni körülmények között.

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
20 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik