El: a BL-től búcsúzott, és így folytatja az FTC – menetrend

2019.08.13. 22:20
null
Egy álom szertefoszlott, ám még nincs minden veszve (Fotó: Dömötör Csaba)
Hiába az idegenbeli döntetlen, a Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán súlyos, négygólos vereséget (0–4) szenvedett a Dinamo Zagrebtől a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének visszavágóján. A magyar bajnok az Európa-ligában folytatja, ott a csoportkörért mérkőzik meg egy, a mostaninál sokkal gyengébb ellenféllel.

 

Az már az augusztus 5-i sorsoláson eldőlt, hogy a Ferencváros a legrangosabb európai kupasorozatból való búcsúja esetén a Maccabi Tel-Avivval vagy a Suduvával találkozik a playoffkörben. Az említett párharc első felvonását a litván csapat meglepetésre 2–1-re megnyerte idegenben, így a Maccabinak bravúrra lenne szüksége a továbbjutáshoz.

Az izraeli együttesről élénk emlékeket őrizhet a magyar csapat, az előző idényben ugyanis éppen a Maccabi Tel-Aviv búcsúztatta a zöld-fehéreket a nemzetközi porondtól (az El-től): a hazai 1–1 után idegenben úgy kapott ki 1–0-ra a Ferencváros, hogy az ellenfél két kapufával és több óriási helyzettel jelentkezett.

A párharc első mérkőzésére augusztus 22-én, csütörtökön kerül sor a Maccabi Tel-Aviv vagy a Suduva pályaválasztásával, a visszavágót pontosan egy héttel később rendezik meg.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Augusztus 22.: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese–Ferencváros

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 29.:
Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
3 órája

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
4 órája