El: Havertz utolsó meccse? A Bayer edzője nem várt választ adott

2020.08.11. 09:18
null
Talán nem túlzás kijelenteni: annál, hogy Kai Havertz a Heraclesbe igazol, még annak is nagyobb az esélye, hogy marad a Leverkusennél (Fotó: AFP)
A Bayer Leverkusen hétfőn 2–1-re kikapott az Internazionalétól a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében, ezzel befejeződött számára a 2019–2020-as idény. Ezért aztán nem kizárt, hogy a németek fiatal sztárja, Kai Havertz az utolsó mérkőzésén lépett pályára leverkuseni színekben. A témaérzékeny újságírók természetesen rá is kérdeztek a 21 éves futballista jövőjére Peter Bosznál, a Bayer vezetőedzőjénél, aki humoros válasszal igyekezett lehűteni a kedélyeket.


„Kai Havertz az utolsó mérkőzését játszotta a Leverkusenben?” – szólt az újságírói kérdés.

„Igen, bejelenthetem, hogy a Heracles Almelóba igazol” – idézi Bosz mókás válaszát a Football Italia a Chelsea felé kacsintgató, a Transfermarkt szerint több mint 80 millió eurót érő Havertz kapcsán.

Az 56 éves holland szakember hasraütésszerű válaszának hátterében az állhat, hogy korábban két cikluson át – 2004 és 2006, valamint 2010 és 2013 között – a Heracles vezetőedzőjeként dolgozott. Bosz azóta már irányította többek között az Ajaxot és a Borussia Dortmundot is.

Almelóban vették a lapot, a Heracles a Twitter-csatornáján kedd délelőtt „bejelentette” Kai Havertz szerződtetését…


EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ

Internazionale (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (Barella 15., R. Lukaku 21., ill. Havertz 24.)

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
5 órája

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34