El: Önbizalommal telve várjuk a Betis elleni találkozót – Peter Stöger

P. V.P. V.
2021.09.29. 17:07
null
Peter Stöger elmondta, csapata önbizalommal telve várja a Betis elleni meccset (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros csütörtökön a Real Betist fogadja az Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában. A mérkőzést megelőzően Peter Stöger és Tokmac Nguen beszélt a várakozásokról, a vezetőedző a magyar válogatottba hosszú idő után újra meghívót kapó Vécsei Bálintra is kitért. 

Peter Stöger,a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a sajtótájékoztatón.

Mind a két csapat önbizalommal telve várhatja a találkozót, hiszen az elmúlt meccsek eredményei erre adnak okot mindkét oldalon. Próbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt, hogy az ellenfél kvalitásait ellensúlyozzuk, míg a mi erősségeinket kidomborítsuk a pályán. Nagyon örülök, hogy a legutóbbi két meccsünkön két erős ellenfelet, a Fehérvárt és az Újpestet is le tudtuk győzni. Nagyon sokat tettünk azért, hogy fizikailag jó formában legyen a csapat. Sajnos nem mindig volt teljes a keret, de a sérültek sorra épülnek fel, ám még nem feltétlenül állnak készen arra, hogy a kezdőben kapjanak helyet. A fáradtság nyilván befolyásolhat néhány dolgot a mérkőzésen, de a taktikára ez nincs kihatással. A Betis hasonló erőt képvisel, mint a Leverkusen, de kicsit más a stílusa. A játékosai gyorsak, technikásak, fizikailag erősek. Németországban közel álltunk a döntetlen eredményhez, talán egy kis szerencsével ez meg is lehetett volna. Most itthon játszunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a szurkolóink által teremtett atmoszféra lenyűgöző, ez mindenképpen a segítségünkre lehet.”

Elmondta, a Betis vezetőedzőjét, Manuel Pellegrinit nem ismeri személyesen, ez lesz az első alkalom, hogy összecsapnak, de tisztában van az ő hírnevével. Egy legenda, aki az elmúlt években nagy sikereket ért el. A Nemzeti Sport kérésére kitért a magyar válogatottba ismét meghívót kapó Vécsei Bálintra is.

„Mindannyian örülünk annak, hogy ismét bekerült a válogatottba, nagyon sokat dolgozott ezért. Keményen dolgozó, profi hozzáállású embert ismertem meg a személyében, mindenkinek hasonló hozzáállással kellene rendelkeznie. Nagyon intelligens játékos, aki megfelelően tudja kontrollálni a mérkőzéseket, s az elmúlt három hónapban nagyon jól alakultak a dolgok vele kapcsolatban. Ha egy játékos sokat fejlődik, vagy ha nem játszik, akkor is az edzőt veszik előtérbe, de ennél fontosabb a munka, ez határozza meg, mennyi időt tölt valaki a pályán.”

Végül arra is kitért, hogy legtöbbször már a mérkőzéselőtt több nappal megvan az ötlet a fejében, hogy mi lenne a megfelelő felállás, de ezt az edzések felülírhatják. Mindig van egy B-terv.

Tokmac Nguen így vélekedik a Real Betis elleni Európa-liga-mérkőzésről.

„Nehéz meccs lesz, de itthon játszunk, mögöttük vannak a szurkolók, ez magabiztosságot kell, hogy adjon. Az a tapasztalatom, hogy a kontrákra építhetünk, ez jól működött a Leverkusen ellen is, s ezeket kell kihasználnunka Betis ellen is. Örülnék-e a döntetlennek? Az attól függ, hogy milyen mérkőzésen szerezzük meg. Ha kilencven százalékban az ellenfél birtokolja a labdát és úgy szerzünk egy pontot, az rendben van. De ha kiadjuk magunkból, ami bennünk van, és a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor nem. Itthon csak a három ponttal lennék elégedett.”

Nguen kifejezetten szeret spanyol csapatok ellen játszani, a La Liga a kedvenc bajnoksága, több csapatot is rendszeresen követ. Különleges futball zajlik, más, mint amivel ők minden nap találkoznak, más a technika, a stílus, a passzok. Megpróbálnak hasznot húzni az ilyen ellenféllel játszott mérkőzésekből.

A teljes sajtótájékoztató

Az FTC népligeti edzésének sajtónyilvános része

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Csütörtök, 21.00: FERENCVÁROS
–Real Betis (spanyol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Tokmac Nguen, az FTC korábbi támadója a japán másodosztályba szerződött

Minden más foci
2026.06.27. 14:00

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik