El: A szurkolók segítségével sikerülhet a pontszerzés – Stöger

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 13:35
null
Peter Stöger szerint szükség lehet a szurkolók támogatására (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros edzője, Peter Stöger szerint tökéletes játékra lesz szükség a Celtic ellen az Európa-liga csoportkörében csütörtök este Budapesten, de a szurkolók segítségével meglehet a pontszerzés. Tokmac Nguen is a hazai pálya előnyében bízik, és azt is elárulta: rendezte a nézeteltérését Myrto Uzunival.

A Ferencváros trénerét, Peter Stögert a Nemzeti Sport arról kérdezte: mivel a csapatnak mindenképpen győznie kell ahhoz, hogy legyen esélye a csoportban 3. hely megszerzésére, nagyobb hangsúlyt helyeznek-e a támadójátékra.

„Sajnos ez nem annyira egyszerű, hogy csak agresszívabbnak, támadóbbnak kell lennünk. Ennél összetettebb feladat vár ránk annak érdekében, hogy tavasszal is folytathassuk a nemzetközi szereplésünket. Hazai pályán eddig jól szerepeltünk, de tudjuk, hogy tökéletes játékra lesz szükségünk a pontszerzéshez. Idegenben is voltak biztató megoldásaink, ám sokat hibáztunk, ezt minimálisra kell csökkentenünk. Figyelnünk kell a védekezésre, mert a Celtic jól támad.”

Szintén a kérdésünkre reagálva összegezte az első mérkőzést tapasztalatait is, melyen a skótok kétgólos győzelmet arattak.

„Az első gól kapcsán elmondhatjuk, hogy nem helyeztünk elég nagy nyomást az ellenfélre, ezért könnyű dolguk volt. Ha területet hagyunk nekik, akkor azt kihasználják, ezen a szinten ilyen hibák nem férnek bele. Volt néhány megfelelően felépített kontránk, de támadásban is jobb döntéseket kell hoznunk. Papíron nem mi vagyunk a favoritok, ám hazai pályán a szurkolók segítségével sikerülhet a pontszerzés.”

Az FTC támadója, Tokmac Nguen kijelentette: a Celtic az egyik legerősebb ellenfél, mely ellen a magyar csapat színeiben pályára lépett.

„Különleges futballt játszanak a skótok, a szélső védőik másképp helyezkednek, mint azt megszoktuk. De holnap otthon játszunk, van esélyünk, mert a szurkolók is mellettünk állnak.”

Arról is megkérdezték, hogy sikerült-e már rendeznie az MTK elleni mérkőzésen látott nézeteltérését Myrto Uzunival.

„Ez csak egy apróság volt, azóta megbeszéltük, ami szerintem már az előző meccsünkön is látszott.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A FERENCVÁROS EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
G-CSOPORT
csütörtök, 21.00: FERENCVÁROS
–Celtic (skót) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A csoport másik mérkőzésén
csütörtök, 21.00: Bayer Leverkusen (német)–Real Betis (spanyol) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 3 2 1 7–2 +5 7
2. Betis 3 2 1 8–5 +3 7
3. Celtic 3 1 2 4–8 –4 3
4. FERENCVÁROS 3 3 2–6 –4 0
Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
9 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
16 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik