Ekl: A körítés volt más, a pálya mindenhol ugyanolyan – Ötvös Bence

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.07.29. 07:23
A Kisvárda első nemzetközi mérkőzéseit játszotta a Kajrat Almati ellen az Európa-konferencialiga selejtezőjében, így a továbbjutás történelminek számít a klub életében. A hazai pályán játszott, 1–0-ra megnyert visszavágó után a gólpasszt adó Ötvös Bencével, és a kapuját hibátlanul őrző Artem Odincovval beszélgetett az NSO Tv. 

„Az NB I-es meccsekhez képest inkább a körítés volt más, a pálya mindenhol ugyanolyan, a labda gömbölyű, a többi szinte ugyanaz volt. Nagyon szép eredmény, hogy oda-vissza meg tudtuk verni a Kajratot. Történelmi győzelem volt, de nem szabad, hogy ebbe belekényelmesedjünk, hiszen vasárnap jön a következő meccs a DVSC ellen. Most csütörtök-vasárnap ritmusban fogunk játszani, tovább kell ezen a sikeren lépni, és a következő feladatokra koncentrálni” – mondta Ötvös Bence, akit a Nemzeti Sport mindkét meccsen a mezőny legjobbjának választott.

Videónkban természetesen kitér arra az okos megoldásra, amely után Mesanovic megszerezte a vezetést a Kisvárdának. Ugyancsak beszél a párharcról az első nemzetközi meccsein gólt sem kapó Artem Odincov, a 21 éves ukrán kapus ráadásul magyarul nyilatkozott, s többek között azt is elárulta, kikhez futott oda először a továbbjutást megünnepelni. Emellett mindkét játékos kitért a következő ellenfélre, a norvég Moldéra is.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Kisvárda Master Good–Kajrat Almati (kazah) 1–0 (1–0)

Kisvárda,Várkerti Stadion, 2560 néző.Vezette:Theuli (ciprusi)
KISVÁRDA:Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Lucas, 87.) – Asani (Camaj, 72.), Makowski (Melnik, 58.), Navrátil (Czérna, 72.) – Mesanovic (Ilievszki, 72.).Vezetőedző:Török László
KAJRAT:
Usztyimenko – Szadibekov, Vaszin, Bagnack (Kaszabulat, 76.) – Asztanov, Kracskovszkij, Ulsin (Uszenov, 27.; Svirjov, 61.), Kejler – Joao Paulo, Susenacsev, Aljkulov (Tkacsenko, 76.).Vezetőedző:Kirill Keker
Gólszerző:Mesanovic (39.)

Továbbjutott:aKisvárda, 2–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
9 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik