Ekl: Öt-nullás meccsben is lehet találni kivetnivalót – Michael Boris

2022.08.05. 08:16
null
Michael Borisnak az első húsz percben kicsit elment a hangja (Fotó: Török Attila)
A Fehérvár FC 5–0-s győzelmet aratott a Petrocub Hincesti ellen az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. fordulója első meccsén, amely után sajtótájékoztatón értékeltek az edzők. 

Michael Boris, a Fehérvár FC vezetőedzője a következőket mondta.

„Élőben és videón is megnéztük az ellenfelünket, megvolt a tervünk a mai meccsre. Egy külföldi csapat esetében nehéz megítélni, hogy mire képes, hogyan játszik, de jól és gyorsan alkalmazkodtunk. Gyorsan sikerült két gólt szereznünk, és különösen az tesz boldoggá, hogy nem álltunk meg, hajtottunk tovább. Letámadtunk, előre védekeztünk, és végső soron ez az eredmény teljesen rendben van. Az első húsz percben picit elment a hangom, mert nem voltunk elég agresszívek, túl gyorsan játszottunk, el akartuk már akkor dönteni a meccset, de ez nem sikerült. Egy öt-nullás meccsen is sok kivetnivalót, javítanivalót találhat az ember, de néha élvezhetünk egy ilyen eredményt is. Holnaptól úgyis már a Honvéd elleni bajnokira fogunk készülni.”

A nagy különbségű győzelem birtokában szóba került a playoffkörös ellenfél, az 1. FC Köln is. Boris elmondta, hihetetlen, mennyien hívták fel, hogy meccsjegyet szerezzenek tőle. Tehát már most nagy az érdeklődés az összecsapás iránt.

Alexei Savinov, a Petrocub Hincesti edzője így értékelt.

„Nagyon jól kezdtünk, az első húsz percben rendkívül elégedett voltam azzal, amit nyújtott a csapat. Ambros remek kapufát lőtt, uraltuk a találkozótés működött a tervünk, de két gyermeteg gólt kaptunk, amely pszichésen nagyon rosszul jött, ezek után összeomlott acsapat. Megpróbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de ellenfelünk teljesítménye erre ma este nem adott lehetőséget. Három kulcsjátékosunk hiányzott a KF Laci elleni győztes csapatból, ezt sajnos nem tudtuk megfelelően pótolni, még egy tizenhét éves fiatalt is kénytelenek voltunk pályára küldeni. Nehéz és hosszú utunk volt Magyarországra, ez is hozzájárulhatott a mai gyengébb teljesítményhez."

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

Fehérvár FC–Petrocub Hincesti (moldovai) 5–0 (3–0)
Székesfehérvár,
MOL Aréna Sóstó,3356néző.Vezette:Thórarinsson (izlandi)
FEHÉRVÁR:Kovács D. – Fiola, Stopira, Sabanov – Nego (Kojnok, 82.), Pinto(Makarenko, 62.), Bumba (Pokorny, 70.), Hangya, Dárdai P. (Bamgboye, a szünetben), Petrjak – Kodro (Zivzivadze, a szünetben).Vezetőedző:Michael Boris
PETROCUB:Avram – Jardan, Mudrac, Platica – Revenco, Cotogoi, Poirniche (Gaur, 70.), Iosioi, Bejan (Lupan, 30.) – Cojocaru (Fedorov, 73.), Ambros.Vezetőedző:Ivan Tabanov

Gólszerző:Dárdai P. (20.), Kodro (23. – 11-esből), Stopira (35.), Petrjak (66.), Zivzivadze (88. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46