Ferencváros: Gojak bekerült az El-keretbe, Sigér és Auzqui nem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 16:48
null
Marquinhos (balra) is tagja a Fradi El-keretének (Fotó: Getty Images)
Az UEFA nyilvánosságra hozta a Ferencváros Európa-liga-csoportkörre benevezett labdarúgóinak listáját. A magyar bajnok csütörtökön a Trabzonspor ellen kezdi meg a küzdelmeket a H jelű négyesben.

 

A lesérülő Rasmus Thelander mellett Sigér Dávid, Giorgi Haraisvili, Carlos Auzqui, Zseljko Gavrics és Stjepan Loncar sem tagja az El-csoportkörre nevezett játékoskeretnek.

A csoportkör végén három új játékost lehet nevezni, de a listán szereplő játékosok száma nem haladhatja meg a 25-öt (a nyolc, kötelezően nevezendő saját nevelésűnek számító játékossal együtt), illetve ha két A-listás kapus sérült vagy beteg, akkor a helyükre – a megfelelő orvosi igazolások benyújtása után – lehet új kapust nevezni, akár csak ideiglegesen is.

Februárban olyan labdarúgót is lehet majd nevezni, aki pályára lépett már az idényben európai kupamérkőzésen egy másik egyesület színeiben.

A FERENCVÁROS EL-KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes, Bogdán Ádám
Védők: Henry Wingo, Botka Endre, Samy Mmaee, Mats Knoester, Adnan Kovacevic, Pászka Lóránd, Eldar Civic
Középpályások:
Muhamed Besic, Xavier Mercier, Anderson Esiti, Vécsei Bálint, Aissa Laidouni, Amer Gojak
Támadók: Tokmac Nguen, Adama Traoré, Kristoffer Zachariassen, Marquinhos, Franck Boli, Ryan Mmaee

B-lista: Mergl Szabolcs, Őri Levente, Kovács Marcell (kapusok), Nagy Olivér, Kaján Norbert, Damir Redzic, Lisztes Krisztián (mezőnyjátékosok)

Ezen a kereten csak tavasszal lehet változtatni – az ifjúsági korú futballistákat (a 2001. január elseje után született játékosokat, akik legalább három éve a klubnál vannak) szabadon lehet ezután is nevezni – jegyzi meg az ulloi129.hu.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
17 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik