El: A Fradit már senki sem veheti félvállról – Lisztes Krisztián

B. Z.B. Z.
2022.11.04. 10:00
null
Lisztes Krisztián reméli, hogy az FTC kiharcolja majd a negyeddöntőt (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Európa-liga H-csoportjának 6. fordulójában a Ferencváros 1–0-s vereséget szenvedett a Trabzonspor vendégeként. A magyar együttes már biztosan továbbjutott a nyolcaddöntőbe, míg a török bajnok a győzelem ellenére is az Európa-konferencialigában folytatja. Lisztes Krisztián, az FTC korábbi 49-szeres válogatott középpályása értékelte lapunknak a török csapat elleni találkozót.

 

El: íme, ez a 24 csapat maradt versenyben tavaszra!
A Trabzonspor edzője csalódott a harmadik hely miatt
Dibusz: Akár az egyenlítés is benne lehetett volna
Csercseszov: Nem vagyok mérges a vereség miatt
Egygólos vereséget szenvedett a Ferencváros a Trabzonspor otthonában

„Várható forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, erre lehetett számítani – fogalmazott Lisztes Krisztián. – Látszott, hogy a törököknek fontosabb a mérkőzés, mint a Ferencvárosnak, jobban játszottak, főleg az első félidőben. A másodikban Xavier Mercier beállása lökést adott a csapatnak, a végén egyenlíthetett volna a Fradi, szögletekből vagy szabadrúgásokból volt rá lehetőség. Az egész meccset nézve vállalható az eredmény mindkét csapatnak. Az FTC szemszögéből már nem volt különösebb tétje a meccsnek, így talán fontosabb az összegzés a csoportkör után. Óriási bravúr, hogy csoportgyőztesként tudott továbbjutni a csapat, amely nagy energiákat fektetett a sorozatba.”

A Ferencváros tehát ott van a legjobb 16 között.

„Kíváncsi vagyok, melyik csapatot kapja a nyolcaddöntőben, jó lenne még egy kört menni, ami persze nagyon nehéz lesz. Mindenesetre ezt a Fradit már senki sem veheti félvállról, kellő hitre és tapasztalatra tett szert, hogy nyugodtan várja a folytatást” – tette hozzá Lisztes.

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT
6. FORDULÓ
TRABZONSPOR (török)–FERENCVÁROS 1–0 (1–0)
Trabzon,
Senol Günes Stadion. Vezette: Harm Osmers (Robert Kempter, Dominik Schaal) – németek
TRABZONSPOR: Cakir – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo, Elmali – Sziopisz, Hamsík (Gbamin, 62.) – Ömür (Ünüvar, 70.), Bakaszetasz (Bardi, 69.), Trezégé (Haspolat, 85.) – Yazici (Djaniny, 62.).Vezetőedző:Abdullah Avci.
FERENCVÁROS: Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (Redzic, 90+1.) – Vécsei, Esiti (Mercier, 61.), Laidouni – Zachariassen, R. Mmaee, Nguen (Kovacevic, 81.).Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.
Gólszerző:
Bakaszetasz (7.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) 4–1 (Volland 5., 27., 87., Rodics 50. – öngól, ill. Kanga 54. – 11-esből)

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FERENCVÁROS 6 3 1 2 8– 9 –1 10
2. Monaco 6 3 1 2 9– 8 +1 10
3. Trabzonspor 6 3 3 11– 9 +2 9
4. Crvena zvezda 6 2 4 9–11 –2 6
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
7 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
18 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12