FTC: Nem szeretnénk az áldozati bárány szerepét betölteni – Orosz Pál

2022.12.23. 22:29
null
Orosz Pál szerint a Puskás Arénában senkitől sem kell tartaniuk (Fotó: Földi Imre, archív)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az Európa-liga-nyolcaddöntős együttes célja a továbbjutás, az áldozati bárány szerepét pedig nem áll szándékukban betölteni.    

 

A sportvezető az M1 aktuális csatornán péntek este kiemelte: nem a most még ismeretlen nyolcaddöntős ellenfélre, sokkal inkább saját magukra koncentrálnak egyelőre, és más cél nem is lebeghet a szemük előtt, mint a nyolc közé kerülni.

„Nem szeretnénk az áldozati bárány szerepét betölteni a tizenhat között, hanem igenis nyolc közé akarunk kerülni” – mondta. Hozzátette: biztos abban, hogy bárkit kapnak ellenfélként, legyen nagyobb vagy kisebb csapat, amikor majd a rivális eljön a Puskás Arénába – hiszen a magyar bajnoki címvédő együttes ott fogadja El-nyolcaddöntős ellenfelét –, akkor az 50-60 ezer ferencvárosi szurkoló előtt „bárkinek megremeghet a lába”.

„Mi erre azért számítunk is, és akárki lesz az ellenfél, azért mi vagyunk a Ferencváros, most már nem nagyon szoktak nekünk örülni, mi pedig állunk elébe.”

Óriási siker, fantasztikus ezt átélni Laidounival – Hajnal

A zöld-fehér klub átigazolási stratégiájával kapcsolatban Orosz Pál elárulta: tudatosan koncentrálnak a téli időszakra a keret összetételét illetően, mert nyáron a magyar bajnokság végeztével, egy rövid szünet után máris a nemzetközi kupasorozatok selejtezőjében kell helytállniuk.

„Ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszhassunk, természetesen előbb meg kell nyerni a magyar bajnokságot, és már az sem elhanyagolható dolog, hiszen anélkül a Konferencia-liga selejtezőjében lehetne csak indulni. És amennyiben a BL-ben indul egy csapat, ott azért van védőháló, hiszen a selejtezőben ki lehet esni az Európa-ligába, onnan pedig a Konferencia-ligába. Nekünk pedig addigra össze kell álljon a keretünk. Mert a tavaszi szezon, amellett ugye, hogy nyerjük meg a magyar bajnokságot, ami szintén cél, arra szolgál, hogy a télen összerakott keret összeálljon annyira, hogy már ne kelljen jelentős mértékben belenyúlni tavasszal, illetve nyár elején ahhoz, hogy sikeresen tudjuk venni ezeket a selejtezős köröket.”

A Ferencváros labdarúgójaként a katari vb-n szereplő tunéziai csapatban is kulcsembernek bizonyult Aissa Laidouni, akinek így jelentősen megnőtt az értéke az átigazolási piacon. Paunoch Péter FIFA-licences játékosügynök szerint öt- és tízmillió euró között lehet jelenleg. Orosz Pál ezzel kapcsolatban kifejtette: a Ferencváros biztosan nem akarja mindenképp értékesíteni a téli szezonban a középpályást. Kiemelte: erre csak abban az esetben kerülhet sor, ha olyan ajánlat érkezik, ami reális és a klubnak is megfelel. Hozzátette: nyilván szeretnének érte minél többet kapni, a reális vételárat viszont mindig a piac határozza meg. A sportvezető emlékeztetett, hogy Laidouni ősszel a nemzetközi és hazai mérkőzéseken is nagyszerűen teljesített, majd a világbajnokságon is letette a névjegyét. Hangsúlyozta: márpedig aki egy vb-n jól játszik, akkor bizony nem alacsony összegért értékesítik.

„Meglátjuk majd, hogy milyen ajánlatok érkeznek érte, ha érkeznek ajánlatok, de azt se felejtsük el, hogy a Ferencváros most az Európa-liga legjobb tizenhat csapata között van, és tavasszal komoly nemzetközi kupamérkőzéseket fogunk játszani. Kettőt biztosan. Ez szintén egy olyan lehetőség, amikor egy játékos megmutathatja magát. És ahogyan egy vb-n, természetesen itt is más szemek figyelik őket, mint egy magyar bajnoki mérkőzésen.”

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00