Bayer–FTC: Ezúttal célfutballt kell játszanunk – Csercseszov

BORBOLA BENCE (Leverkusen)BORBOLA BENCE (Leverkusen)
2023.03.08. 17:50
null
Sztanyiszlav Csercseszov (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Sztanyiszlav Csercseszov szerint egyértelműen a Leverkusen a két labdarúgócsapat Európa-liga-nyolcaddöntőjének esélyese. A Ferencváros vezetőedzője már megálmodta a kezdőcsapatot – többek között erről is beszélt a szerda kora esti sajtótájékoztatón.

 

– A Bayer Leverkusen a párharc favoritja?
– Egyértelműen. De ez nem jelent semmit.

– Megnézte a két évvel ezelőtti, Leverkusen elleni meccseket?
– Sőt, a Bayer korábbi mérkőzéseit is megnéztem. De ennek nem sok jelentősége van, legfeljebb tanulni lehetett belőlük. Fiatal, gyors, lendületes csapat lesz az ellenfelünk, amely kifejezetten érdekes futballt játszik.

Myenty Abena tudja, hogy a németek sosem adják fel
Lipcsei: 50-60 ezer szurkoló előtt továbbjuthat a Fradi
Ifjonti hévvel eshet a Ferencvárosnak hazai pályán a Bayer Leverkusen az El-ben
Korábbi edzője szerint nem a Fradi az esélyes
Xabi Alonso: A Ferencváros van olyan jó, mint a Monaco

– A Leverkusen vezetőedzője, Xabi Alonso a meccs előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Ferencváros van olyan jó, mint a Monaco. Mit szól hozzá?
– Két különböző klubról beszélünk. Teljesen más a klubok történelme, játékoskerete, sőt színekben is különbözünk, mi zöld-fehérek vagyunk, ők piros-fehérek. A csoportban valóban kétszer találkoztunk velük, és jó eredményeket értünk el, de az már a múlt. Mindenesetre örülök, hogy az ellenfél vezetőedzője jó csapatnak tart bennünket.

– És a Leverkusen jobb, mint a Monaco?
– Nem lehet összehasonlítani a két csapatot. Két jó együttes találkozott, öt gól született, de mi most a Leverkusenre készültünk. Teljesen mindegy, ki kivel milyen eredményt ért el. A lényeg, hogy tudjuk, mi a célunk, és ezúttal igazi célfutballt kell játszanunk. Európa-liga-nyolcaddöntőben lépünk pályára, a nyomás kifejezés számomra értelmezhetetlen ezen a szinten.

– A védelem összeállítása mekkora nehézséget okozhat?
– Aki a keretben van, teljes értékű harcos. Nem kell a sérüléseknek túl nagy feneket keríteni, más csapatok is szenvednek hasonló problémákkal. Nem új ez a nemzetközi futballban. Ezért is jött két fiatal velünk, ugyanúgy bevethetőek. Nem tudom, hogyan alakul a csütörtöki összecsapás forgatókönyve, a kezdőcsapatot már megálmodtam, de hogy a cserék hogyan alakulnak, nem.

– A védekező középpályások között is sokkal kisebb a merítési lehetősége, mint az elmúlt idényben. Aissa Laidouni Berlinbe távozott, Muhamed Besic keresztszalag-szakadást szenvedett...
– Aissa Laidouni fontos láncszeme volt a csapatunknak, Muhamed Besic is remek játékos, de megvannak a megfelelő játékosaink most is erre a pozícióra. Vécsei Bálint, Amer Gojak, Kristoffer Zachariassen is bevethető itt, megoldják a rájuk bízott feladatot.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS – csütörtök

18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54