El: 1938 óta szurkol a Fradinak, 92 évesen ott volt a Bayer ellen

B. A.B. A.
2023.03.17. 11:47
null
Csorba Sándornak különleges volt a születésnapja (Fotó: Bastion Group)
Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2–0-ra kikapott hazai pályán a Bayer Leverkusentől az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. A Bastion Group tájékoztatása szerint az ötvenezer szurkoló között volt a Fradi-drukker Csorba Sándor is, aki a Puskás Arénában rendezett összecsapás másnapján lett 92 éves.
FTC: Csorba Sándor 91 évesen is a lelátóról biztatja szeretett csapatát

Csorba Sándor neve többször is szerepelt már a médiában, mivel 85 éve kíséri a Ferencváros útját külföldön és belföldön egyaránt. A 2016-os Európa-bajnokság mérkőzésein ő volt a legidősebb magyar szurkoló, aki végig követte az összes csoportmeccsen a válogatottat.

„Az unokámnak köszönhetően tudok még kijárni a meccsekre. Mindenhova elvisz engem, voltunk már együtt Lengyelországban és Franciaországban is, ez nálunk már hagyomány. Négyéves kora óta vittem őt magammal, most pedig fordítva, ez a szép ebben az egészben” – mondta a ma, március 17-én születésnapos Csorba Sándor.

Csorba Sándor születésnapjára tortával és ajándékkal készült a Ferencváros (Fotó: Bastion Group)
Csorba Sándor születésnapjára tortával és ajándékkal készült a Ferencváros (Fotó: Bastion Group)

A köszöntés azonban már tegnap a Ferencváros–Leverkusen El-nyolcaddöntőn elkezdődött. A magyar bajnokcsapat tortával és egy különleges meglepetéssel készült. Lipcsei Péter adta át Csorba Sándornak az összes játékos által aláírt mezt, melyen a „Papi 92” felirat olvasható.

„Mondanom sem kell, hogy papa mennyire meghatódott ettől a csodálatos gesztustól. Én úgy gondolom, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna az életben” – mondta Hajós István, Csorba Sándor unokája.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,50 675néző.Vezette:Artur Dias (portugál)
FTC:Dibusz – Wingo (Marquinhos, 14.; ifj. Lisztes 90+1.), Abena, Knoester, Civic – Esiti, Vécsei – Adama Traoré, Gojak (Manner, 78.),Zachariassen – R. Mmaee (Frederiksen, 90+1.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
LEVERKUSEN:Hrádecky – Tapsoba, Tah, Hincapié (Kossounou, 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah, 82.), Exequiel Palacios, Andrich (Demirbay, 86.), Bakker – M. Diaby, Azmun (Hlozek, 71.), Wirtz (A. Adli, 71.).Vezetőedző:Xabi Alonso
Gólszerző:M. Diaby (3.), A. Adli (81.)

Továbbjutott:aBayer Leverkusen, 4–0-val,kettős győzelemmel

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06