El: A Sevilla már a kisujjából rázza ki a döntőt − Mourinho

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
2023.05.30. 18:39
null
José Mourinho (Fotó: AFP)
Mindkét csapat megérkezett Budapestre a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjére. A mérkőzést megelőző este a két csapat sajtótájékoztatót tartott a Puskás Arénában. Elsőként az AS Roma vezetőedzője, José Mourinho és két játékosa, Lorenzo Pellegrini és Gianluca Mancini állt az újságírók rendelkezésére.

 

Mendilibar: Az nyer, aki kevesebb hibát követ el a másiknál

Nincs kétség afelől, hogy megérdemeljük azt, hogy itt vagyunk. Tizennégy meccset játszottunk érte. Ezért dolgoztunk az utóbbi három napban is” − kezdte sajtótájékoztatóját José Mourinho.

„Nagyon tisztelem az ellenfél edzőjét, Mendilibart. Az El-döntő olyan tapasztalat a Sevillának, amit kisujjból kiráznak. Az ő szurkolóik már rutinból indulnak el a fináléra. De holnap a kezdő sípszó után dől el minden.”

„Az edző nem megy ki a pályára. Azt mondtam a mai edzés végén, hogy a mi munkánk lezárult az edzői stábbal. Próbálok segíteni, de innentől már a játékosok dolga történelmet írni” − véli a Roma mestere, aki a mai nap még hazai környezetben, Olaszországban vezetett edzést csapatának.

Egy spanyol újságíró rákérdezett, mennyit számít, hogy sikeresebb a Sevillát irányító José Luis Mendilibarnál.

„Ezt most komolyan kérdezi? Nyilvánvaló, hogy ez semmit sem számít, neki is jó játékosai vannak, nekem is. Több lehetőségem volt Európában szerepelni. De nagyjából egyidősek vagyunk, ugyanúgy ősz a hajunk... Azonos szintre helyezném magunkat.”

Lorenzo Pellegrini és a Roma csak bejárta a pályát, nem edzett a Puskás Arénában (Fotó: UEFA)
Lorenzo Pellegrini és a Roma csak bejárta a pályát, nem edzett a Puskás Arénában (Fotó: UEFA)

Mourinho után Lorenzo Pellegrini és Gianluca Mancini érkezett a sajtótájékoztató-terembe.

„Úgy érkeztünk ide, hogy pontosan tudjuk, mi forog kockán. Jó sok mérkőzés és rengeteg erőfeszítés van mögöttünk”− véli Pellegrini.

Pellegrinit megkérdezték José Mourinho jövőjével kapcsolatban.

„Beszéltünk, de ez bizalmas beszélgetés volt, köztünk marad.”

„Az legfontosabb, hogy ne elégedjünk meg semmivel sem az életben. Tavaly száz százalékot adtunk bele a Konferencialigába, idén pedig az El-lel vagyunk hasonlóan. Ehhez értünk, ezt csináljuk. Hálásak lehetünk a vezetőedzőnknek, hogy így felkészített minket. Mindig a maximálisat nyújtjuk”−mondta el Pellegrini, akit megkérdeztek, mit szól azokhoz a vádakhoz, hogy a Mourinho-vezette csapatok, így a Roma is, rendszeresen csak „beparkolják a buszta kapujuk elé és védekeznek.

„Ez nevetséges! Mi taktikailag felkészülten lépünk pályára, a legjobb megoldásokat akarjuk választani és mindig a góllövésre törekszünk. Persze ami a végén számít, az az eredményesség.”

„Akár kilencven, akár százhúsz perc vár ránk, felkészültünk becsülettel mindenre” – fűzte hozzá Gianluca Mancini.

 

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34