El: ma kiderül, melyik két csapat játssza a döntőt a Puskás Arénában

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2023.05.18. 11:07
null
Fernando nem riad vissza a kemény párharcoktól, a Juventus elleni elődöntő első meccsén is odatette magát – csütörtökön a továbbjutásért lép pályára a Sevillával (Fotó: Getty Images)
A Sevilla nemrég még a kiesés ellen küzdött a La Ligában, most viszont már a Juventus elleni csütörtöki Európa-liga-elődöntő és a sorozat megnyerése a téma a klubnál.

 

Nem is olyan régen még gödörben volt a Sevilla. A spanyol csapat néhány hete a kiesés ellen küzdött a La Ligában, ám március végén José Luis Mendilibar vette át az irányítást, és azóta csupán egyszer kapott ki az együttes. A bajnokságban már a 10. helyen áll, kiharcolhatja a nemzetközi kupaindulást, de ennél is nagyobb siker lenne az Európa-liga megnyerése – ami Bajnokok Ligája-főtáblás szereplést garantál. A Juventus elleni elődöntő első, idegenbeli mérkőzésen sokáig 1–0-ra vezettek a spanyolok, de Federico Gatti góljával a 97. percben egyenlítettek az olaszok. Teljesen nyílt a csata, és bár a spanyol sajtó optimista, a Sevilla középpályása, Fernando szerint hiba lenne azt gondolni, hogy ők a párharc egyértelmű esélyesei.

„Az első mérkőzésen jobbak voltunk, csakhogy a Juventus egyetlen helyzetéből egyenlített, éppen ezért esélyesebbnek tartom – idézte a Mundo Deportivo a 35 éves brazil labdarúgót. – Nagyon erős csapat a torinói, a semmiből is képes gólt szerezni. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem lesz annyi területünk, mint a Manchester United elleni negyeddöntőben. Az egyetlen, ami mellettünk szól, hogy hazai pályán játszunk. Támadószellemben futballozunk, szurkolóink támogatása sokat érhet. Vezetőedzőnk bizakodó, hisz bennünk, és biztos, hogy az érkezése jót tett a csapatnak. Azóta sokkal egységesebbek vagyunk, eltávolodtunk a kiesőzónától, és egy lépésre vagyunk az Európa-liga-döntőtől.”

Fernando korábban kétszer is megnyerte az El-t, 2011-ben az FC Portóval, 2020-ban a Sevillával, s a keretben több El-győztes futballista szerepel. A klub pedig már rekordot jelentő hat alkalommal hódította el az UEFA-kupa/Európa-liga trófeáját.

A Juventusnak azért lenne fontos, hogy ott legyen a budapesti fináléban, mert különben trófea nélkül zárja az idényt. A torinóiak sérülés miatt biztosan nem számíthatnak Paul Pogbára, és az olasz sajtó szerint Massimiliano Allegri vezetőedző úgy készül, hogy hosszabbításra is sor kerülhet. A Juvéhoz kapcsolódó hír, hogy Leonardo Bonucci, a klub 36 éves, 120-szoros olasz válogatott védője bejelentette, a következő idény végén visszavonul.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00:
Sevilla (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–1
21.00: Bayer Leverkusen (német)–AS Roma (olasz) (Tv: RTL3) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00:
FC Basel (svájci)–Fiorentina (olasz)
Az első mérkőzésen: 2–1
21.00:
AZ (holland)–West Ham United (angol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Elkezdődött Kovács Bendegúz csapatba építése, ám megrekedt a folyamat

Magyar válogatott
2026.09.17. 07:40

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55

„Fogatlan” Spurs érkezik a Liverpoolhoz a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 16:04

Fáradtságra panaszkodott a Liverpool edzője az újabb döntetlen után

Angol labdarúgás
2026.09.13. 08:45