Ekl: a CAS az Osasunának adott igazat, így elindul a selejtezőben

2023.07.25. 16:12
null
Minden jó, ha jó a vége – az Osasuna elindulhat az európai kupaporondon (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Osasuna a hivatalos honlapján közölte, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elfogadta a fellebbezését, miután a hónap elején az Európai Labdarúgó-szövetség nem adott engedélyt a pamplonai alakulatnak az Európa-konferencialigában való részvételre. A bírósági döntés értelmében Jagoba Arrasate gárdája elindul a harmadik számú európai kupasorozatban, ahol a selejtezők playoffkörében fog bekapcsolódni a küzdelmekbe.

Az eredeti eltiltást kiváltó eset egészen a 2012–2013-as, valamint a 2013–2014-es évadokig nyúl vissza. Ekkoriban az Osasuna – akkori titkára, Ángel Vizcay szerint – fizetett a Getafénak és a Betisnek, hogy a két csapat veszítsen a piros-kékek ellen, illetve szintén fizetett az Espanyolnak, hogy döntetlent játsszon vele – írta egy korábbi cikkében a The Guardian. Emellett több mint százezer eurót kapott a Valladolid egy Deportivo és a Betis egy Celta Vigo elleni győzelemért.

A navarrai klub szerint az UEFA nem akarta figyelembe venni, hogy a spanyol bíróságok a bundabotrányban magát az Osasunát nyilvánították áldozatnak a korábbi vezetők tevékenysége miatt: „Ez lehet az egyetlen ismert eset az európai labdarúgás közelmúltbeli történetében, amikor egy klub üldözi korábbi ügyvezetőinek egy részét, akikre jelenleg börtönbüntetés vár”.

Hozzá kell tenni, hogy míg a 2012–2013-as idényben a klub benn maradt a La Ligában, a 2013–2014-es évadban kiesett a másodosztályba, egy évre rá pedig egy ponton múlt, hogy a 2015–2016-os bajnokságot ne a harmadik vonalban kezdje meg.

A meglepetésszerű döntés legnagyobb „vesztese” az Athletic Bilbao, amely az Osasuna eltiltása esetén átvehette volna a pamplonaiak helyét az Ekl-ben.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02