Ekl: így szerzett vezetést a Csukaricski, majd fordított a Fradi – videók

2023.09.21. 19:57
null
Varga ismét betalált (Fotó: Árvai Károly)
Hét perc hosszabbítás után, az utolsó pillanatban szerzett góllal fordítva, 2–1-es hazai vezetéssel ért véget a Ferencváros–Csukaricski Ekl-csoportmérkőzésének első félideje a budapesti Groupama Arénában. A találkozón a szerbek általános meglepetésre a félidő közepén vezetést szereztek, de a Ferencváros Varga Barnabás tizenegyesével és Owusu Kwabena bombagóljával fordított a szünetig.

 

VAR-használatban gazdagra sikerült az első félidő, hiszen a spanyol Guillermo Cuadra játékvezető előbb 0–0-nál Varga Barnabás fejes gólját vonta vissza les miatt – joggal –, majd már a szerbek vezetése után – amely itt nézhető vissza – előbb Botka esése után büntetőt ítélt, aztán videózást követően visszavonta. Utóbbi eset ide kattintva látható.

Néhány perccel később aztán megint a VAR-szobában helyet foglalók kerültek a figyelem középpontjába, amikor Owusut tarolta le egy védő a „tizenhatos vonala környékétől” kezdődően, s a spanyol bíró csak újabb két perc várakozás után mutatott másodjára is a tizenegyespontra. Aztán Varga bevágta, ezzel egyenlített – ide kattintva megnézhető, hogy zajlott az eset.

A félidő harmadik góljánál már nem volt szükség a videós beavatkozásra, Owusu bombája vitán felül szabályos volt, ahogy az itt látható is.

A találkozó onlive, szöveges tudósítása itt olvasható.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT
FERENCVÁROS–FK CSUKARICSKI (szerb) 2–1 (2–1)
Groupama Aréna. Vezeti: Guillermo Cuadra (Guadalupe Porras Ayuso, Alejandro Estévez Iglesias) – spanyolok. TV: M4 Sport
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee, I. Cissé, Ramírez – Makreckis, Abu Fani – Zachariassen – Marquinhos, Varga B., Owusu.Vezetőedző: Dejan Sztankovics
CSUKARICSKI: Szamurovics – Sztevanovics, Szubotics, Vranjes – N. Tosics, Nikcsevics, S. Sissoko, Docics, Kovac – S. Adetunji, D. Ivanovics.Vezetőedző: Igor Matics

Legfrissebb hírek

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
2026.09.20. 07:18

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

Magyar válogatott
2026.09.19. 09:57

Varga Barnabásra jó néhány hét kihagyás vár: nem lesz bevethető a válogatottban – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.18. 14:54

A duplázó Varga Barnabás megsérült az AEK kupameccsén

Minden más foci
2026.09.17. 18:42