Ekl: „A Genk felváltva mutatta meg legjobb és legrosszabb oldalát Budapesten” – lapszemle

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 09:29
null
Az egyik belga lap szerint a Genk Budapesten a legjobb és a legrosszabb oldalát is megmutatta (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Izgalmas utolsó két fordulóra van kilátás a labdarúgó Európa-konferencialiga F-csoportjában, azok után, hogy a Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a belga Genkkel. A Het Laatste Nieuws szerint Wouter Vrancken csapata a mérkőzésen megmutatta legjobb és legrosszabb oldalát is. Lapszemle.

 

A Het Laatste Nieuws beszámolóját a Genk vezetőedzőjének nyilatkozatával kezdi, kiemelve, hogy az első félidőben nem díjazták magukat, pedig meg voltak a helyzeteik, így nem lett könnyebb a csapat helyzete a továbbjutást illetően.

A lap azt írja, hogy a Groupama Arénát a belga klubok is megirigyelhetnék, de a gyep nem érte el a hangulat szintjét.

A Genknek át kellett vészelnie az FTC jó kezdését, majd több nagy helyzetét is kihagyta az első félidőben – említette meg a lap, kitérve rá, a belga csapat Budapesten megmutatta a legjobb és a legrosszabb oldalát is. „Az egyik pillanatban közömbös és hanyag, a másikban tűzzel teli” – jegyezték meg.

A Het Nieuwsblad beszámolóját a Genk egyenlítő gólját szerző Daniel Munozra fűzte fel, aki védő létére a csapat legutóbbi három meccsén is betalált.

„Manapság, amikor a legnagyobb a szükség, Daniel Munoz a közelben van” – írta a lap a kolumbiai jobbhátvédről, kitérve arra is, Samy Mmaee elleni szabálytalanságánál a piros laphoz sem állt távol.

„A KRC Genk jól szerepelt a Ferencváros ellen, de a limburgiaknak meg kellett elégedniük a döntetlennel” – írta a mérkőzésről a De Standaard, megjegyezve, a csapat így sincs rossz helyzetben a tavaszi folytatást illetően.

A lap kiemelte, hogy a Genk a gyenge első félidő ellenére is 0–0-val vonulhatott szünetre, a második játékrész pedig jóval kiélezettebb volt, a döntetlen miatt a belga csapat és a Ferencváros is 6 ponttal várja a csoportkör utolsó két fordulóját.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
FERENCVÁROSI TC–KRC GENK (belga) 1–1 (0–0)
Budapest,Groupama Aréna,20 127néző.Vezette:Alekszej Kulbakov (Dmitrij Zsuk, Oleg Maszljanko) – fehéroroszok
FTC:Dibusz – Makreckis, S. Mmaee (Aaneba, 62.), Cissé, Civic – Sigér D. (Esiti, 79.), Abu Fani – Marquinhos, Zachariassen (Ben Romdan, 51.), A. Traoré (Botka, 79.) – Pesics (Lisztes, 79.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
GENK:Vandevoordt – Munoz, Sadick, Cuesta, Arteaga – Baah, Hrosovsky, Heynen (Galarza, 32.), El-Hanusz – Paintsil (Fadera, 74.) – Zeqiri (Sor, 88.).Vezetőedző:Wouter Vrancken
Gólszerző:Pesics (47.), ill. Munoz (62.)

A mérkőzés onlive, szöveges tudósítása itt érhető el!

A csoport másik mérkőzésen:Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz) 0–1

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina42211– 4 +78
2. FERENCVÁROS413 6– 4 +26
3. Genk413 5– 3 +26
4. Csukaricski44 1–12–110

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
23 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik