El: José Mourinhót megviselte az alibiző futballisták látványa

BORSOS LÁSZLÓ (Genf)BORSOS LÁSZLÓ (Genf)
2023.12.02. 09:07
null
José Mourinhó számára tragédia, hogy több játékosa sem ragadta meg az alkalmat a bizonyításra (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az AS Roma idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Bolla Bendegúzt foglalkoztató svájci Servette-tel az Európa-liga G csoportjának ötödik körében. Az olasz csapat portugál mestere, José Mourinho a találkozó után meglehetősen elégedetlen volt csapata teljesítményével.

 

El: Szoboszlai nélkül is gálázva nyert a Pool; Bolláék ikszeltek a Romával

José Mourinho a mérkőzést követő sajtótájékoztatója után meredten nézett maga elé, a közlekedőfolyosón, tudomást sem véve a környezetéről, belement az előtte lévő kordonba – ez is szemlélteti, a Roma vezetőedzője nehezen emésztette meg csapata teljesítményét: „Sekélyesek voltunk akkor, amikor villantani kellett volna. Nem tartom tragédiának, ha csoportmásodikként végzünk, hiszen egy BL-csoportharmadikkal küzdhetünk meg, a saját közönségünk előtt fogadhatunk egy csapatot, amely aligha szeretne minket kapni. Az igazi tragédia számomra az, hogy azok a játékosaim, akik megtehették volna, nem ragadták meg az alkalmat a bizonyításra, a kispadról beszállók nem koncentráltak. Értetlenül állok a helyzet előtt. Százötven BL-meccs van mögöttem, amelyek fontosabbak voltak, mint ez a sorozat, mégis, azok a labdarúgók, akiknek nincs jelentős múltjuk az európai kupaszíntéren, rendre alibiznek. Ezzel együtt fantasztikus csapatunk van, a srácok imádják a Romát, csak éppen el kellene hagyniuk a komfortzónájukat...”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5.FORDULÓ
G-CSOPORT
Servette (svájci)–Roma (olasz) 1–1
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Slavia Praha (cseh) 2–3

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Slavia Praha 5 4 1 13–4 +9 12
2. Roma 5 3 1 1 9–4 +5 10
3. Servette 5 1 2 2 4–9 –5 5
4. Sheriff 5 1 4 5–14 –9 1

 

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35