Sportrádió: „Én ikszre tippelnék” – Zwack Sándor az FTC–Fiorentina meccsről

2023.12.13. 22:04
null
Zwack Sándor (Fotó: Földi Imre)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélgetett Szabó Szilárddal Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának 49 éves elnöke, a csapathoz évtizedekig kötődő, 2012-ben elhunyt Zwack Péter Firenzében született fia. Az ötéves kora óta meccsre járó üzletember szót ejtett a csütörtöki mérkőzésről, a Fiorentina jelenlegi helyzetéről, de azt is elmondta, hogyan tisztelgett néhai édesapja emléke előtt a firenzei klub akkori vezetősége.


„Az örök kérdés Firenzében az, hogy ki lesz a csatár, mert a csapat nem tud gólt lőni, s ez a probléma már krónikus. Nagy kérdés, hogy ki fog játszani, Beltrán vagy Nzola, illetve hogy pályára lép-e Nico González, aki az előző három mérkőzést kihagyta. Vasárnap Veronában szerepel a csapat, s az nagyon fontos meccs lesz, mert egy pontra vagyunk a negyedik helytől. A mester valószínűleg erre is gondol, így kíváncsi vagyok, kit küld a pályára. A klub számára a csoportelsőség nagyon fontos, mert senki nem akar selejtezőt játszani. Én ikszre tippelnék, mert ez lenne a legjobb mindkét félnek. Ez lenne az ideális, de a kupafoci az kupafoci”
– vélekedett a Groupama Arénában sorra kerülő, Ferencváros elleni Ekl-mérkőzésről Zwack Sándor.

A 49 éves üzletember ezután a „violák” jelenlegi helyzetéről beszélt, kiemelve, hogy Vincenzo Italiano együttese előtt ritkán látott lehetőség adódik az olasz élvonalban,

A mi szintünkön nincs még egy olyan edző, aki legalább olyan jó lenne, mint Italiano. (...) A klub eljutott arra a pontra, hogy meg kell mutassa, mi a tulajdonosok ambíciója. Az Italiano-féle fociban kell valaki, aki lövi a gólokat. Hetvenszázalékos labdabirtoklásunk volt a Roma ellen, de csak egy gól, s azt is egy védő, Martínez Quarta szerezte. A két csatárunk, Nzola és Beltrán tizenöt meccs alatt ketten négy-öt gólt lőttek, s ez siralmas. (...) Ha megnézed a mostani olasz bajnokságot, a »nagyok« – az Inter kivételével – nem muzsikálnak valami jól. Ez a Fiorentina úgy lett összerakva, hogy a hetedik-nyolcadik helyen végezzen, de most egy pontra van a negyedik helytől. Ha jönne némi extra segítség egy-két jobb játékos képében, a Fiorentina simán elérné a negyedik helyet és játszhatna a BL-ben” – fogalmazott Zwack Sándor. A gyerekkora óta a„violáknak” szurkoló Zwack elmondta, hogy édesapja halála után volt „Zwack-szék” az Artemio Franchi Stadionban.

„Amikor meghalt az édesapám, az akkori klubvezetés kiemelte azt a széket, ahol ült, s ez egy darabig ott volt, de szerintem az új tulajdonosok érkezése után eltűnt. De igen, egy darabig ott volt egy saját helye (Zwack Péternek – a szerk.), abszolút” – idézte fel a 2012-ben történteket az üzletember.

A beszélgetést ide hallgatva lehet meghallgatni.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
18 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik