FTC: Jansen gyerekként a Tottenhamnek szurkolt; Dibusz meglepődött a válogatott kerethirdetésen

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 17:22
Pascal Jansen (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros csütörtökön az angol bajnokságban szereplő Tottenhamet fogadja az Európa-liga főtáblájának 2. fordulójában. A mérkőzés előtti napon Pascal Jansen vezetőedző és Dibusz Dénes tartott sajtótájékoztatót.

A Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes szerint a Premier League a világ talán legnívósabb bajnoksága.

„Szinte bármelyik csapatot választjuk ki onnan, bárkinek a világon nagyon komoly ellenfele lehet. Még a papíron gyengébb csapatok is megállnák Európa bármelyik bajnokságában a helyüket. És ennek a ligának az egyik legjobb csapata lesz a vendégünk, ez nagyon szép kihívás mindenki számára.”

Hozzátette: a Tottenham nem a klasszikus brit stílust képviseli, hanem modern futballt játszik.

„Mindenki nagyon várta már a sorsolás pillanatában ezt a találkozót. A hazai mérkőzések közül egyértelműen a holnapi lesz a legnevesebb ellenfelünk. A játékosok, a klub és a szurkolók részéről is ezt a találkozót övezi a legnagyobb izgatottság. De ez inkább motivációt jelent, szeretnénk megmutatni, hogy fel tudjuk venni a versenyt egy ilyen ellenféllel szemben is. Nehéz belőni, a Tottenham hová helyezhető az elmúlt évek ellenfelei között, de az biztos, hogy bőven játszhatnának a Bajnokok Ligájában is, ott is jó esélyük lenne a továbbjutásra. Most itt szerepelnek, és a végső győzelemre is van esélyük.”

Dibuszt arról is kérdezték, mennyire befolyásolja a felkészülését, hogy kiderült: Gulácsi Péter az év hátralévő részére lemondta a válogatottságot, így minden bizonnyal ő lesz a nemzeti tizenegy első számú kapusa.

„Állnak még előttem feladatok a válogatott mérkőzésekig. Követtem a kerethirdetést, én is meglepődtem kicsit a névsoron, de most még a holnapi meccsre és a Paksra fókuszálok. Azzal ráérek jövő héten foglalkozni, hogy ki áll majd a kapuban a hollandok ellen – de nyilván örülök, ha gyarapítani tudom a válogatott mérkőzéseim számát.”

Az FTC vezetőedzője, Pascal Jansen szerint óriási a különbség a hazai és a nemzetközi meccsek között.

„Próbálunk ehhez alkalmazkodni, és minél több helyzetet kialakítani, de ez nem elég, ki is kell azokat használni. Amit jól tudtunk csinálni az Anderlecht ellen, azt most még magasabb szintre kell emelnünk, mert a Tottenham is magasabb szintet képvisel.”

Kérdésre válaszolva elmondta: mivel Londonban született, nagyon örült, amikor megtudta, hogy a Tottenhammel játszanak.

„Mindent szeretek, ami az Egyesült Királyságból jön, beleértve a Tottenhamet is. Különleges meccs lesz számomra, de mivel a Fradi edzője vagyok, most arra fókuszálok, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. A Tottenham lesz a legerősebb ellenfelünk a szezonban, de a felkészülésben ez semmit nem változtat, ugyanazt csináljuk, mint máskor. Mindig arra törekszünk, hogy kihasználjuk az ellenfél gyengeségeit, így lesz ez most is.”

Az angol újságírók arról kérdezték: Angliában gyerekként követte-e valamelyik csapatot.

„A Tottenham volt az egyik kedvenc csapatom pár másik mellett, főleg a klubszíne miatt. De ezt a hosszú pályafutásom alatt már megtanultam kezelni.”

Szóba került az is, hogy Gera Zoltán feltűnt a Ferencváros egyik edzésén. Mint kiderült, azért, mert ő lesz az M4 Sport szakkommentátora a csütörtöki mérkőzésen, de Jansen elárulta: lehet, hogy további edzéseken is ott lesz a Ferencvárosnál.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
14 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik