Horvát játékvezető dirigál az FTC–Tottenham meccsen

H. Á.H. Á.
2024.10.01. 13:03
Pajac dirigál majd a Groupama Arénában (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség honlapján megjelentek szerint a horvát Igor Pajac lesz a csütörtök esti FTC–Tottenham Európa-liga-mérkőzés játékvezetője.

 

A 39 éves horvát sportember eddigi pályafutása során magyar klubcsapatnak csupán egyetlen alkalommal vezetett mérkőzést: 2021-ben az Örményországban lejátszott Ararat–Fehérvár FC találkozón 2–0-s hazai győzelem született. Pajac egyszer vezetett a magyar válogatottnak is, mégpedig tavaly a Csehország elleni mérkőzést, amely 1–1-gyel ért véget, és mindkét csapat játékosainak négy sárga lapot adott.

Pajac irányításával tehát magyar felnőttcsapat sem klub, sem válogatott szinten nem tudott nyerni. 

Angol klubcsapatnak még nem vezetett a horvát bíró, a válogatottnak egyszer fújta a sípot, tavaly nyáron a Málta–Anglia (0–4) Eb-selejtezőn találkozón dirigált. 

A horvát játékvezetőt egyébként az igazán jó emlékezőtehetséggel megáldott futballrajongók onnen ismerhetik, hogy még 2020-ban az idény végéig eltiltották, miután a Horvát Kupa elődöntőjében rendezett HNK Rijeka–NK Osijek (3–2) találkozón legalábbis véleményes megítélésű volt a közreműködése – többek között az akkor még Eszéken futballozó Kleinheisler Lászlót is tévesen állította ki.

Pajac két segítője az oldalvonalak mentén Ivan Mihalj és Vedran Durak, a negyedik játékvezető Tihomir Pejin lesz. A VAR-szobában Mario Zebec lesz a főnök, munkáját Ivan Bebek segíti majd. A horvát játékvezetői csapat munkáját ellenőrként a korábbi kiváló FIFA-bíró, a belga Frank De Bleeckere felügyeli majd. 

A Ferencváros–Tottenham találkozó csütörtök este 18.45-kor kezdődik.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK
18.45: Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-liga
2024.09.30. 12:58

El: magyar játékvezető bíráskodik a San Mamésben

Berke Balázs pályafutása legkomolyabb mérkőzését vezeti Bilbaóban, Bognár Tamás Plzenben fújja a sípot.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
8 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
9 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
18 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24