Varga Barnabás: Jól játszottunk, de csalódottak vagyunk, mert több volt benne

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 21:20
Varga Barnabás csalódott a vereség miatt (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Ferencváros 2–1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában csütörtökön, a Groupama Arénában. A meccs után az FTC játékosai nyilatkoztak az M4 Sport kamerái előtt.

 

„Azt gondolom, jól játszottunk, de csalódottak vagyunk, több volt benne. Persze, ez a Tottenham, de volt esélyünk, tényleg több volt benne. Az első félidei lesgólomnál egyáltalán nem éreztem, hogy lesen lettem volna, de a játékvezető így döntött. Nekünk kellett volna szerezni az első gólt, jobbak voltunk, két nagy helyzetünk volt, ők lecsorgóból találtak be. Sajnos, nem jött ki a lépés” – mondta Varga Barnabás, az FTC gólszerzője az M4 Sportnak a lefújást követően.  

„Szerintem mindenki látta, milyen meccs volt ez. Két hibánk volt, mindkettőből gól született, nem érdemeltünk vereséget, de ez a futball. Csalódottak vagyunk, de olyan szempontból örülünk, hogy jó meccset játszottunk egy topligás csapattal, ebből kell erőt merítenünk. Ezen a meccsen előrébb játszottam, élveztem ezt a szerepkört. Korábban voltam már balszélső, az edző azt akarta, itt bizonyítsak, úgyhogy így tettem. Mindenki tudta, milyen meccs vár ránk, mindenki oda akarta tenni magát, szerintem ez sikerült” – ezt már Eldar Civic, az FTC védője nyilatkozta. 

„Nehezebb volt, mint vártuk, de amikor európai kupameccset játszol idegenben, az sosem könnyű. Az első gólnál kicsit szerencsések is voltunk, nem mi irányítottunk, de utána azon voltunk, hogy ez meg legyen. Fiatal csapattal léptünk pályára, de ez nem számít, egy csapat vagyunk, a Spurs mezéért játszunk, s ehhez mérten is teljesítettünk” – mondta a Tottenham középpályása, Yves Bissouma, aki arról is beszélt, hogy a meccs után mezt cserélt honfitársával, Adama Traoréval: „Ő a testvérem, örülök, hogy újra találkoztunk, jó volt vele mezt cserélni, jó lesz újra látni a válogatott meccsek során is” 

A mezcsere egyik utópillanata (Fotó: Török Attila) 

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
FERENCVÁROS–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 1–2 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 20 795 néző. Vezette: Igor Pajac (Ivan Mihalj, Vedran Durak) – horvátok
FERENCVÁROS: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, 77.), I. Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesics, 84.), Maiga –  A. Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdan, 60.) –  Varga B. Vezetőedző: Pascal Jansen 
TOTTENHAM: Vicario – Pedro Porro, C. Romero, A. Gray, B. Davies – P. Sarr (D. Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) – M. Moore, Lanksheare (J. Maddison, 66.), T. Werner (B. Johnson, 65.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
Gólszerző: Varga B. (90.), ill. P. Sarr (23.), B. Johnson (86.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható.

 

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
27 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
21 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:23

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14
Ezek is érdekelhetik