Varga Barnabás: Örülök, hogy vezetem a góllövőlistát, de nem ez a legfontosabb

D. Á.D. Á.
2024.11.28. 23:44
Varga Barnabást nem hatja meg különösebben, hogy vezeti az El góllövőlistáját (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Mint ismert, a Ferencváros 4–1-re legyőzte a Malmőt a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában. A mérkőzés után Varga Barnabás és Pascal Jansen értékelt az M4 Sportnak.

„Gyorsan szereztünk két helyzetből két gólt, ez mostanában nem volt jellemző ránk. Utána kaptunk is egyet, mert a kelleténél kicsit magasabban védekeztünk. Vártam is a szünetet, hogy kicsit rendezzük a sorokat, de a második félidőben már abszolút kontrolláltuk a játékot” – mondta Varga Barnabás. 

A Ferencváros támadója elárulta, nem tudta, hogy vezeti az Európa-liga góllövőlistáját, majd Saldanháról és a Malmöről is szót ejtett. 

„Nem tudtam, hogy én vezetem a góllövőlistát. Nagyon örülök neki, de nem ez a legfontosabb. Azt gondolom, hogy jól működtünk Saldanhával. Rendkívül technikás játékos, a kapu előtt pedig életveszélyes. 

Az ellenfél jó csapat volt, sokat passzoltak, úgyhogy kontrákra kellett alapoznunk. Szerencsére sikerült az elején betalálni, onnantól a kezünkben volt a meccs.”  

„Mindig része a filozófiánknak, hogy így kezdjünk, de nem tudjunk ezt mindig véghez vinni. Vasárnap körülbelül negyven perc telt el, és 0–3 volt az eredmény. Hát nem úgy kell kezdeni, de a maival elégedett vagyok. Nagyszerű, hogy kilenc pontunk van, és továbbra is versenyben vagyunk. A következő meccsen is így kell játszani” – mondta Pascal Jansen. 

„Remélem, hogy Kady nem az utolsó gólját lőtte. Örültem, hogy középen volt agresszívebb, sok labdát szerzett. Egy középpályásnak ez fontos, briliánsan játszott” – tette hozzá az FTC vezetőedzője. 

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROS–MALMÖ (svéd) 4–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Aliyar Aghayev (Zeynal Zeynalov, Akif Amirali) – azeriek
FTC: Dibusz – Makreckis, I. Cissé (Szalai G., 86.), Gartenmann, Ramírez – Abu Fani (Rommens, 86.), Maiga – Kady (Ben Romdan, 74.) – Saldanha (Zachariassan, 62.), A. Traoré – Varga B. (Pesics, 86.). Vezetőedző: Pascal Jansen
MALMÖ: Friedrich – Stryger (Skogmar, 83.), Rösler, Zatterström, Busanello – Pena (Kise Thelin, 66.), Johnsen – Rosengren, Christiansen (Loukili, 83.), Bolin (D. Gudjohnsen, 87.) – Botheim (O. Berg, 83.). Vezetőedző: Henrik Rydström
Gólszerző: Varga B. (8., 11. – az elsőt 11-esből), Kady (53.), I. Cissé (74.), ill. Botheim (18. – 11-esből)

A mérkőzés online szöveges tudósítása itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54