Már a BL-ben is vezetett a Ferencváros frankfurti meccsének játékvezetője

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.21. 10:14
Enea Jorgji először vezet főtáblás meccset a mostani Európa-liga-idényben (Fotó: Getty Images)
Az UEFA döntése alapján albán játékvezetők és olasz videósok érkeznek az Eintracht Frankfurt–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre.

A 40 éves Enea Jorgji rutinosnak számít a nemzetközi porondon, hiszen 2012 óta a FIFA-keret tagja. Az Európa-liga csoportkörében 2018-ban mutatkozott be, és az előző idényben a BL-ben is vezetett már egy meccset.

Az albán bajnokságban már 264 mérkőzésnél járó Jorgji már találkozott a Ferencvárossal: 2022 őszén a magyar csapat hazai pályán 1–1-et játszott a Monacóval. Ezen kívül vezetett a Fehérvárnak (2016-ban, a Zaria elleni EL-selejtezőn) és a magyar válogatottnak is (2018, az Észtország ellen 2–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-meccsen).

Jorgjit ebben az idényben kevesebbet foglalkoztatták a nemzetközi porondon, két Konferencialiga-főtáblás meccs mellett egy El-selejtezőn fújta a sípot. Az El-ben ez lesz a kilencedik főtáblás meccse.

Segítői Denis Rexha és Ridiger Cokaj lesznek, a negyedik játékvezetői feladatkört Eldorjan Hamiti látja el. A videósok olaszok, Aleandro Di Paolo munkáját Daniele Chiffi segíti a monitor előtt.

A mérkőzést csütörtökön 21 órakor rendezik Frankfurtban.

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04