A rendőrök száz embert igazoltattak az FTC AZ elleni El-meccsén

B. A. P.B. A. P.
2025.02.01. 10:38
A Ferencváros mérkőzésén verekedés alakult ki a vendégszektorban (Fotó: Imago Images)
Ahogy arról beszámoltuk, a Ferencváros 4–3-ra legyőzte a holland AZ-t az Európa-liga alapszakaszának záró fordulójában. A második félidőben a vendégszektorban a holland szurkolók összetűzésbe keveredtek a biztonsági őrökkel, a problémát a rohamrendőrök felvonulása oldotta meg. Az este során száz embert igazoltattak, derült ki a rendőrség pénteki közleményéből.

„A helyszínen a mentők öt embert láttak el, egyiküket kórházba vitték. A mérkőzés biztosítása során a rendőrök összesen száz embert (köztük negyven holland szurkolót) igazoltattak. Eddig egy magyar állampolgárral szemben pirotechnikai termék felhasználása miatt szabálysértési feljelentést tettek, egy holland állampolgárt rongálás bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő. A verekedés résztvevőinek azonosítása és a kamerafelvételek elemzése folyamatban van, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást” – olvasható a police.hu oldalán.

Európa-liga
2025.01.31. 11:06

A holland szurkolók törtek-zúztak a Groupama Arénában; Menczer Tamás drogos csürhéről írt

Az Alkmaar elítélte a biztonságiak fellépését, és alapos vizsgálatot vár.

 

 

Legfrissebb hírek

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
59 perce

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28