Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 14:43
Az Európa-liga megnyerése is kevés lehet Ange Postecoglounak állása megtartásához (Fotó: Getty Images)
Már hetekkel ezelőtt megpecsételődött Ange Postecoglounak, a Tottenham menedzserének sorsa – állítja a Manchester United egykori válogatott védője, a visszavonulása óta televíziós kommentátorként dolgozó Gary Pallister.

Túlzás lenne ezt állítani, hogy fennállása legjobb idényét futja a Tottenham Hotspur. A londoni csapat három fordulóval a bajnokság vége előtt a 16. helyen áll a Premier League-ben, s noha a kiesés réme már nem fenyegeti, a borzalmas produkciónak szinte biztosan személyi következményei is lesznek a klubnál – alighanem Ange Postecoglou, a csapat menedzsere kapja majd meg a „selyemzsinórt” a klub vezetőségétől.

Mivel a Spurs az FA-kupának már a legjobb harminckettő között búcsút intett, a Ligakupa-elődöntőben pedig 4–1-es összesítéssel esett ki a Liverpool ellen, a csapat egyedül az Európa-liga megnyerésével mentheti meg valamelyest az idényét. A londoniak ebben még joggal reménykedhetnek, hiszen a az El-elődöntő első mérkőzésen 3–1-re megverték a norvég Bodö/Glimtet, így egyértelműen ők a párharc esélyesei, ám nem vár rájuk könnyű visszavágó, tekintve, hogy a meccset műfüvön kell megvívniuk Szon Hung Minéknek. 

Hiába nyerné meg azonban a várhatóan a Manchester Uniteddel vívandó El-finálét a Spurs – a „vörös ördögök” kiesése a 3–0-s bilbaói győzelem után kisebb csoda lenne –, Postecoglou így sem ússza meg a kirúgást – jelentette ki az egykori 22-szeres válogatott MU-játékos, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Gary Pallister a William Hill fogadóiroda honlapján.

„Ange Postecoglou búcsút fog inteni a Tottenhamnek, akkor is, ha megnyerik az Európa-ligát, s véget vet a hosszú trófeamentes sorozatnak – mondta Pallister. – Míg a szurkolók imádják Postecoglou személyiségét, karakterét és azt, hogy sosem enged a nyomásnak, ez nem lesz elég ahhoz, hogy megtartsa az állását. Vele más a helyzet, mint a Manchester Unitednél Ruben Amorimmal. Angének sokkal több ideje volt arra, hogy játékosokat igazoljon, és otthagyja a kézjegyét a csapaton, ezért a Tottenhamnek nem abban a pozícióban kellene lennie, ahol most van.”

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport)
21.00: Manchester United (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12
Ezek is érdekelhetik