Maguire: Az Európa-liga más, ebben magas szinten játszottunk

R. P.R. P.
2025.05.20. 21:03
null
Harry Maguire és az elöl Ruben Amorim (Fotó: Getty Images)
A Manchester United labdarúgócsapata is megtartotta sajtótájékoztatóját a szerdai Európa-liga-finálé előtt. Ruben Amorim vezetőedző, Bruno Fernandes és Harry Maguire osztotta meg a gondolatait az újságírókkal.


A portugál szakvezető, Ruben Amorim elmondta, hogy Leny Yoro, Diogo Dalot és Joshua Zirkzee is rendelkezésére állhat a szerdai döntőn, habár 90 percre (vagy többre) még nem bevethetőek.

Amorimtól megkérdezték, hogy a döntő elfedheti az elmúlt hónapok eredményeit vagy jelentheti-e egy új jövő kezdetét.

„Nem hiszem, hogy nekem az új jövőt jelentené, de segít lezárni az idényt, és az emberek másképp nézhetnek a csapatunkra, így nagyon fontos megnyerni. Ha így történne, akkor úgy érezhetnénk, hogy segíthet egy új jövő felépítésében.”

A középpályás Bruno Fernandes elmondta, most csak az El-trófea lebeg a szemük előtt.

„Most az Európa-liga a minden, csak a holnapi döntő foglalkoztat minket. Tudjuk jól, hogy nem voltunk sikeresek a Premier League-ben, de minden sorozathoz úgy állunk hozzá, hogy szeretnénk eljutni a legvégéig, és megnyeri a kupát. Nem gondolok arra, hogy csapakapitányként magasba emelhetem az El-serleget, hanem arra, hogy hazavihetünk egy trófeát Manchesterbe.”

A védő Harry Maguire a csapat idei szerepléséről beszélt.

„Persze, hogy frusztrál minket. Amikor a Manchester Unitedért futballozol, akkor minden meccset meg akarsz nyerni. Nem győztünk sokszor a Premier League-ben, de az Európa-liga más, ebben magas szinten játszottunk, és bebizonyítottuk, hogy bárkit meg tudunk verni. Biztos vagyok abban, hogy a következő évadban sokat javulunk majd. Mi játékosok már várjuk, de még van egy nagy meccsünk holnap, és most ez a legfontosabb. Ez egy különleges este, különleges alkalom lesz, amelyre megfelelően felkészültünk.”

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Szerda, 21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Manchester United (angol), Bilbao (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-liga
2025.05.20. 18:29

Postecoglou: Nem vagyok bohóc, és soha nem is leszek az!

A Tottenham menedzsere kissé felkapta a vizet a szerdai El-döntő előtti sajtótájékoztatón.

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
4 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
Tegnap, 22:14

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15