Alekszandar Pesics: Ha ilyen helyzetben nem hinnék az egyenlítésben, szögre is akasztanám a cipőmet

2025.09.25. 23:32
null
Alekszandar Pesics pontot mentett (Fotó: Mirkó István/Mediaworks)
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 1. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–1-et játszott a Viktoria Plzennel. A találkozó után Tóth Alex és az egyenlítő gólt szerző Alekszandar Pesics nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Ennél jobbkor nehezen jöhetett volna az egyenlítés… – mondta a Ferencváros gólját szerző Alekszandar Pesics az M4 Sportnak. – Nagyon örülök a gólnak, jót tesz az önbizalmamnak. Ami a meccset illeti, rosszul kezdtünk, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Ennek ellenére egységesen futballoztunk, megmutattuk, milyen fából faragtak bennünket, tényleg a végsőkig harcoltunk. Hittünk az egy pont megszerzésében, de ha ilyen helyzetben már nem hinnék az egyenlítésben, szögre is akasztanám a cipőmet.”

„Nagyon kellett ez a gól, így mindenkinek jobb a szájíze, szóval lehet mondani, hogy ez egy győztes egy pont – kezdte értékelését az FTC középpályása, Tóth Alex. – Nehéz volt, hogy viszonylag korán kiállították Makreckist, de mindenki küzdött-hajtott, próbáltuk az emberhátrányt minél jobban kiegyenlíteni. Szerintem a második félidőre egész jól sikerült, és a végén a gól már a pontot jelentette az i-re. Jó volt a hozzáállás, megvolt a motiváció, segített a hazai pálya, mindenki mindent beleadott, ennek köszönhető a pontszerzés.”

A 19 éves játékos csapattársa második sárga lapjáról is beszélt: „Én nem éreztem, hogy veszélybe kerülhet az első lapja után. Nyilván a szabálytalanság butaság volt, de ez előfordulhat mindenkivel.”

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–VIKTORIA PLZEN (cseh) 1–1 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 16 117 néző. Vezette: Sander van der Eijk (Rens Bluemink, Stefan de Groot) – hollandok
FTC: Dibusz – Gartenmann (L. Joseph, 74.), Raemaekers, I. Cissé – Makreckis, Tóth A. (Pesics, 84.), Ötvös (Levi, 84.), N. Keita (Kanikovszki, a szünetben), O'Dowda – Gruber (Cadu, a szünetben), Varga B. Vezetőedző: Robbie Keane
PLZEN: Jedlicka – Paluska, Dweh, Jemelka – Memic, Cerv, Souaré, Doszki – Ladra (Visinsky, 70.) – Durosinmi (Zeljkovic, 86.), Vydra (Adu, 77.). Vezetőedző: Miroslav Koubek
Gólszerző: Pesics (90+4.), ill. Durosinmi (16.)
Kiállítva: Makreckis (38.)

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2026.09.21. 22:26

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04