Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.09.30. 10:22
Szidiropulosz az előző Európa-liga-kiírásban is vezetett a Ferencvárosnak (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a görög Anasztasziosz Szidiropulosz vezeti a csütörtöki Genk–Ferencváros mérkőzést az Európa-liga alapszakaszában.

A szokásoknak megfelelően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) két nappal a mérkőzés előtt hozta nyilvánosságra a Ferencváros Európa-liga-mérkőzésének játékvezetőjét: a Genk elleni csütörtöki összecsapást Anasztasziosz Szidiropulosz vezeti.

A 46 éves görög játékvezető rendkívül rutinos, hiszen már 2011 óta a FIFA-keret tagja. Még jelenleg is a legmagasabban rangsorolt játékvezetők keretének tagja, de a küldései ezt nem tükrözik: 2022 ősze óta nem vezetett a Bajnokok Ligájában, ahol 22 mérkőzést fújt a főtáblán.

Szidiropulosz a mostani idényben két Konferencialiga-selejtezőn fújta a sípot. 2016-ban tartalék játékvezetőként ott volt az Európa-bajnokságon, emellett vezethetett U17-es vb-n és Eb-n, valamint U21-es Eb-n is.

Szidiropulosz 2024. október 24-én már vezetett a Ferencvárosnak, akkor a magyar csapat 1–0-ra győzte le a Nice-t az Európa-liga főtábláján. Munkáját honfitársai segítik, Polikronisz Kosztarasz és Lazarosz Dimitriadisz lesz az oldalvonal mellett, a negyedik játékvezető feladatkörét Joannisz Papadopulosz látja el. A videobíró Angelosz Evangelu, segítője Atanasziosz Cilosz lesz. Munkájukat az olasz Antonio Damato ellenőrzi.

Magyar vezetőbíró nem kapott szerepet a csütörtöki Európa-liga-fordulóban, de Bognár Tamás és Karakó Ferenc a Brann Bergen–Utrecht mérkőzésen videobíróként segíti az azeri Aliyar Agayev munkáját.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Csütörtök, 21.00: Genk (belga)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
20 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28