Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.09.29. 12:51
null
Miroslav Koubek távozik (Fotó: Viktoria Plzen)
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszában a múlt héten a Ferencvárossal 1–1-es döntetlenre végző cseh Viktoria Plzen hétfőn hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Miroslav Koubekkel.

A Viktoria Plzen a múlt héten csütörtökön 1–1-es döntetlent játszott a Ferencváros ellen az Európa-liga alapszakaszának 1. fordulójában, majd a hétvégén hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Zlíntől a cseh bajnokságban. A klub vezetősége ezután bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Miroslav Koubek vezetőedző szerződését.

„A Zlín elleni sikertelen mérkőzés után – amely számunkra és a szurkolóink ​​számára is nagy csalódás volt – hosszas megbeszélést folytattunk a vezetőedzővel. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a csapatnak azonnal új lendületre van szüksége, és kölcsönösen megegyeztünk az együttműködésünk befejezésében – magyarázta a döntést a Plzen hivatalos honlapján Adolf Sádek, a klub vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke. – Logikus, hogy nem vagyunk elégedettek az eredményekkel, különösen a bajnokságban, ahol túl sok pontot vesztettünk tíz forduló alatt. Sajnos az elmúlt néhány mérkőzésen sem volt megfelelő a teljesítményünk. Ezért egyetértettünk abban, hogy megoldást kell találnunk a sportosztályon belül.” 

A Plzen hivatalos közleményében kitért arra is, hogy Koubek mellett távozik a csapattól Jan Trousil segédedző is. A csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Marek Bakos veszi át.

A 74 éves Koubek 2023 óta irányította a Plzent, amelynél már korábban is dolgozott két különböző ciklusban. 2015-ben bajnokságot és szuperkupát nyert, a 2023–2024-es idényben pedig a Konferencialiga negyeddöntőjébe jutott a csapattal. 

A legutóbbi kiírásban ezüstérmes Plzen tíz forduló elteltével négy győzelmet, három vereséget és három döntetlent számlál a cseh bajnokságban, ahol így csak az 5. helyen áll.

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45