Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

2025.10.23. 15:34
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés előtt a Nemzeti Sport ellátogathatott az osztrák akadémiájára, ahol munkatársunk találkozott Lőw Zsolttal, a Red Bull futballfejlesztési igazgatójával is.
Lőw Zsolt is megnézi az Európa-liga-meccset (Fotó: Dömötör Csaba)

IMPOZÁNS KÖRNYEZET vett minket körül, amikor a Red Bull Salzburg Akadémiája felé tartottunk. A Saalach folyó mellett haladtunk, körülöttünk őszi színekbe öltözött fák, s ha a vízfolyás túlsó partjára tekintettünk, akkor német földet láttunk. Azonban nem tértünk át a szomszédos országba, a fák takarása mögül kibújva ugyanis megérkeztünk a célállomáshoz, a híres akadémiára, ahol olyan sztárfutballisták bontogatták a szárnyaikat, mint a jelenleg a Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominik vagy a Manchester City támadója, Erling Haaland. A kapu néhány másodperc alatt kinyílt, s rögtön elképesztő infrastruktúra tárult elénk. Kapásból öt futballpálya vett körbe minket, az egyiken éppen egy traktor nyírta milliméter pontosságra a kiváló minőségű gyepet, s néhány fiatalok által nyert trófea sorakozott az udvar vitrinje mögött. Jakob, a klub alkalmazottja fogadta a maroknyi magyar újságíróból álló csapatot, majd miután beléptünk az akadémia bejáratán, meglepődve tapasztaltuk, hogy Lőw Zsolt beszélget néhány kollégájával. A magyar szakember a Red Bullnál dolgozik Jürgen Klopp segítőjeként, mint futballfejlesztési vezető, így gyakran fordul meg Salzburgban is, de a magyar újságírókkal való csütörtöki találkozás teljesen véletlen volt. Rendkívül kedvesen, barátságosan és meglepődve lépett oda hozzánk, elmondta, hogy nemrégiben a New York-i klubnál töltött egy hetet, majd megfordult Lipcsében is, csütörtök reggel pedig Münchenből utazott Salzburgba – kollégáival folyamatosan járják a világ több pontján lévő Red Bull-egyesületeket. Hozzátette, sokat utazik Jürgen Klopp-pal  együtt, de ezúttal egyedül érkezett Ausztriába, ahová természetesen ismét munka miatt jött, s nem meglepő módon az esti Red Bull Salzburg–Ferencvárosi TC Európa-liga-mérkőzésre is kilátogat. 

Fotó: Dömötör Csaba

Miután véget ért a magyaros találkozó, Jakob tovább vezetett volna minket, de kolléganője hozzánk odalépve kérdezte, szeretnénk-e találkozni Bernhard Seonbuchnerrel, az akadémia sportigazgatójával, aki nem mellesleg Szoboszlai Dominik edzője volt annak idején a fiatalok között. A 42 esztendős szakvezető ezer szállal kötődik az egyesülethez, nyitás óta az akadémiánál dolgozik különböző részlegeken, de nemrégiben a Salzburg sportágazgatói pozícióját is betöltötte. Az irodájába lépve a falon öt korábbi akadémista képe köszönt vissza, mellette egy-egy idézet: Konrad Laimer (Bayern München), Benjamin Sesko (Manchester United), Luka Sucic (Real Sociedad), Nicolas Seiwald (RB Leipzig) és Szoboszlai Dominik (Liverpool). A magyar válogatott csapatkapitánya 2017 év elején 16 esztendősen került Salzburgba, majd 2021 telén távozott Lipcsébe, s ahogy Bernhard Seonbucher mondta: „Gyerekként érkezett és férfiként távozott”. Az akadémia sportigazgatója felelevenítette azokat az időket, amikor Szoboszlai Dominik még fiatal ígéretként pallérozódott Salzburgban, a beszélgetés végén pedig hozzátette, büszke Dominikra, s arra, hogy milyen magasra jutott. Miután elköszöntünk egymástól, vetettünk még egy pillantást a falon lévő idézetekre, Szoboszlai Dominik képe mellett ez áll: „Itt tanultam meg a filozófiát: a feltétel nélküli győzni akarást”

Jakobot követve bejártuk az egész akadémiát, ahol elképesztő modern technológiával és profi körülményekkel találkoztunk. Megtudtuk, hogy két orvos állandó jelleggel az akadémián tartózkodik, minden korosztálynak megvan a saját edzőpályája (a női csapatnak is), de bepillantást vethettünk az extra modern gépekkel felszerelt edzőterembe, a rehabilitációs részlegbe (a folyamatosan mélyülő medencét éppen két fiatal használta), a fedett, speciális borítással rendelkező beltéri edzőpályára, a futsalpálya méretű gyakorlóegységre, ahol kosárlabdázásra is van lehetőség, s különböző elemzésekkel foglalkozó részlegek munkájába. Minden egyes pálya be van kamerázva, folyamatosan monitorozzák a fiatalokat, a felvételeket pedig rendszeresen elemzik a szakemberek. 

Fotó: Dömötör Csaba

Érdekes volt látni azt a gépet, amely a futballisták korlátait feszegeti, ezen ki kell adni mindent magából egy játékosnak, s a végén a hevederrel odakötött fiatalt gyakorlatilag ledobja magáról a gép. A túra végén egy kör alakú terembe vezettek minket, ahol középen fent hat projektor segítségével lehet a falra vetíteni a felvételeket, így fel tudják idézni a meccsszituációkat, s rögtön reagálni is tudnak a műfűvel bevont teremben – ahol labdák sokasága volt fellelhető.  

Nem kérdés, világszínvonalú a Red Bull Salzburg Akadémiája, a fiataloknak itt mindent adott a fejlődésre, nekik csak a futballra kell koncentrálniuk. S jó érzés volt hallgatni Bernhard Seonbuchnert is, akinek irodájának falán nem csak ott van Szoboszlai Dominik fotója, de a szakember büszkén és jó szívvel gondol vissza a magyar válogatott csapatkapitányával való közös időszakra. 

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
18.45: Feyenoord (holland)–Panathinaikosz (görög)
18.45: FC Salzburg (osztrák)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Fenerbahce (török)–VfB Stuttgart (német)
18.45: Braga (portugál)–Crvena zvezda (szerb)
18.45: Olympique Lyon (francia)–Basel (svájci)
18.45: FCSB (román)–Bologna (olasz)
18.45: Go Ahead Eagles (holland)–Aston Villa (angol)
18.45: Genk (belga)–Real Betis (spanyol)
18.45: Brann Bergen (norvég)–Rangers (skót)
21.00: Roma (olasz)–Viktoria Plzen (cseh)
21.00: Lille (francia)–PAOK (görög)
21.00: Celtic (skót)–Sturm Graz (osztrák)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Midtjylland (dán), Topolya
21.00: Young Boys (svájci)–Ludogorec (bolgár)
21.00: Freiburg (német)–Utrecht (holland) (Tv: Sport1)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Porto (portugál)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–Nice (francia)
21.00: Malmö (svéd)–Dinamo Zagreb (horvát)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
  1. Dinamo Zagreb22––6–2+46
  2. Midtjylland22––5–2+36
  3. Aston Villa22––3–0+36
  4. Braga22––3–0+36
  5. Lyon22––3–0+36
  6. Lille22––3–1+26
  7. Porto22––3–1+26
  8. Viktoria Plzen211–4–1+34
  9. Real Betis211–4–2+24
10. Freiburg211–3–2+14
11. FERENCVÁROS211–2–1+14
12. Panathinaikosz21–15–3+23
13. Celta Vigo21–14–3+13
14. Basel21–13–2+13
15. Go Ahead Eagles21–12–203
16. Roma21–12–203
17. Brann Bergen21–12–203
18. Genk21–11–103
19. Young Boys21–13–4–13
20. Fenerbahce21–13–4–13
21. Ludogorec21–12–3–13
22. Stuttgart21–12–3–13
23. Sturm Graz21–12–3–13
24. FCSB21–11–2–13
25. Nottingham Forest2–114–5–11
26. Crvena Zvezda2–112–3–11
27. Bologna2–111–2–11
28. PAOK2–111–3–21
29. Celtic2–111–3–21
30. Maccabi Tel-Aviv2–111–3–21
31. Nice2––22–4–20
32. Rangers2––21–3–20
33. Utrecht2––20–2–20
34. Salzburg2––20–3–30
35. Feyenoord2––20–3–30
36. Malmö2––21–5–40

 

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
14 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43