Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.10.21. 11:11
Goga Kikacseisvili a Ferencváros mérkőzésén mutatkozik be az EL-ben (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a grúz Goga Kikacseisvili vezeti a csütörtöki Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzést.

A 34 éves Goga Kikacseisvili 2021 óta vezet a nemzetközi porondon, ugyanabban az évben a Konferencialiga csoportkörében is bemutatkozott.

A grúz játékvezető számára ez a mérkőzés lesz az Európa-liga-bemutatkozás, már ami a főtáblás mérkőzéseket illeti. A Kl-ben három meccsen fújta a sípot pályafutása során.

Az idén az U21-es Eb-n résztvevő Kikacseisvili mindkét csapattal először találkozik. Magyar érdekeltségű mérkőzéseken már többször is részt vett, tavaly a Paksnak vezette a Mladá Boleslav elleni idegenbeli KI-playoffot (2–2), de korábban a Puskás Akadémiának is fújt, amikor a felcsútiak 3–0-ra kikaptak Lettországban. A magyar U19-es válogatottnak egy Eb-selejtezőt vezetett Győrben a fehéroroszok ellen, akkor a mieink 2–1-re nyertek.

Kikacseisvili munkáját négy honfitársa segíti, a vezető videobíró pedig az olasz Marco Di Bello lesz. Munkájukat a bosnyák Elvir Pilav ellenőrzi.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
18.45: FC Salzburg (osztrák)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04