Pont a pokolból – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.11.27. 23:40

A FENERBAHCE–FERENCVÁROS Európa-liga-mérkőzés előtt nem kellett nagy bátorság Robbie Keane részéről, hogy a legutóbbihoz képest hat helyen változtasson a zöld-fehérek összeállításán. A Nyíregyházától bajnoki találkozón hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereséget követően az FTC vezetőedzője még az egyre karakteresebb teljesítményt nyújtó Tóth Alexet is kihagyta a kezdőcsapatból az El alapszakaszának ötödik fordulójában – csereként aztán lehetőséget kapott a középpályás. Ahogyan a szakember fogalmazott, a törökök elleni az idény eddigi legnagyobb nemzetközi mérkőzése a magyar bajnoknak: a változtatások őt igazolták, a Fradi pokoli hangulatban 1–1-es döntetlent játszott a Fenerrel, veretlenül, 11 ponttal áll a sorozatban!

Ahogyan az várható volt, a labdát a házigazda birtokolta többet, a vendégek főleg arra ügyeltek, hogy az ellenfél ne jusson lövéshez. Ha mégis, Dibusz Dénes magabiztosan védte a próbálkozásokat. A mezőnyben a guineai Naby Keita talán legjobb játékát nyújtotta az évadban, elöl a nigériai Bamidele Yusuf életveszélyesen fordult le, két kapufa is fűződik a nevéhez – mindkét esetben Varga Barnabás adta a passzt. A Fener szakvezetője, Domenico Tedesco hiába emelte ki, hogy készültek a válogatott csatár játékából, nem sikerült kiiktatni.

Ahogyan a második játékrészben sem – Varga Barnabás szöglet után fejesből szerzett gólt. Más kérdés, hogy nem sokkal később a brazil Talisca egyenlített, sőt, tíz perccel később Nene megdöngette a lécet. Taktikusan, jól játszott a Fradi, a Fenernek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a zöld-fehérek talán nyerhettek is volna. Ám nézzük a másik oldaláról: az elmúlt sorozatban 12 pontot szerzett a Ferencváros, a jelenleg futóban eddig már 11-et – hozzáteszem, veretlenül –, és még három forduló hátravan az alapszakaszból. Idegenben a Nottingham, a Groupama Arénában a Rangers és a Panathinaikosz vár a zöld-fehérekre.

A magyar aranyérmes egyelőre a nyolc között áll, minden esélye megvan, hogy tavasszal közvetlenül a nyolcaddöntőben szerepeljen. A kétarcú teljesítmény ismeretében lehet, hogy az Európa-ligában könnyebb előrébb lépni, mint megvédeni a bajnoki címet.

De ez legyen gond az Üllői úton…

 

Legfrissebb hírek

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
4 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
19 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik