A Celtic is kikapott, méghozzá a Romától; egy négyest rúgott a Fener az El-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.12.11. 23:00
null
Ez nem a skótok napja volt, a Rangers után a Celtic is kikapott (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga-alapszakasz 6. fordulójában a Roma simán megverte a Celticet, az Aston Villa és a Fenerbahce is idegenben nyert, otthon tartotta a három pontot a Lyon és az FC Porto.

Liam Scales korai öngóljával került előnybe a Roma, majd fél óra múlva Evan Ferguson tovább növelte az előnyt, s az ír csak újabb tíz perc elteltével ismét bevette a Celtic kapuját. A hazaiak számára a szünet előtt felcsillanhatott volna a remény, ám Arne Engels kihagyta a tizenegyest, a második félidőben pedig már mindkét oldalon csak egy-egy – les miatt – meg nem adott gól született. 0–3

Az Aston Villa játékosa, Evann Guessand némi szerencsével lőtt a bal alsóba a 12. percben, de az első félidőben egyenlített a Basel, amikor Flavius Daniliuc megelőzte a kapujából borzasztóan borzasztóan kimozduló Marco Bizotot, és kapufás gólt szerzett. A szünet után már csak a birminghamiek találtak be, Youri Tielemans 18 méterről helyezte szépen a labdát a bal alsóba. 1–2

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
FC Porto (portugál)–Malmö (svéd) 2–1 (Samu 30., 36., ill. Moura 90+5. – öngól)
Lyon (francia)–Go Ahead Eagles (holland) 2–1 (Moreira 3., Sulc 11., ill. M. Smit 6.)
Celtic (skót)–Roma (olasz) 0–3 (Scales 6. – öngól, Ferguson 36., 45+1.)
FC Basel (svájci)–Aston Villa (angol) 1–2 (Daniliuc 34., ill. Guessand 12., Tielemans 53.)
Freiburg (német)–Salzburg (osztrák) 1–0 (Diabate 50. – öngól)
Kiállítva: Ratkov (37., Salzburg)
FCSB (román)–Feyenoord (holland) 4–3 (Ngezana 11., Toma 54., Thiam 87., Tanase 90+5., ill. Tengstedt 41., Q. Timber 44., Sauer 51.)
Celta Vigo (spanyol)–Bologna (olasz) 1–2 (Zaragoza 17., ill. Bernardeschi 65., 75. – az elsőt 11-esből)
Panathinaikosz (görög)–Viktoria Plzen (cseh) 0–0
Kiállítva: Jemelka (32., Plzen)
Brann (norvég)–Fenerbahce (török) 0–4 (Aktürkoglu 5., Talisca 36., 44., 65.)
Kiállítva: Helland (18., Brann)
Dinamo Zagreb (horvát)–Real Betis (spanyol) 1–3 (Galesic 89., ill. S. Domínguez 31. – öngól, R. Riquelme 34., Antony 38.)
Young Boys (svájci)–Lille OSC (francia) 1–0 (Males 61.)
Kiállítva: Zoukrou (90+2.), ill. Bouaddi (32.)
FC Midtjylland (dán)–Genk (belga) 1–0 (Cso Gju Szong 17.)
Ludogorec (bolgár)–PAOK (görög) 3–3 (Sztanics 33., Verdon 71., Csocsev 77., ill. Deszpodov 39., Vogliacco 48., Mithu 90.)
Sturm Graz (osztrák)–Crvena zvezda (szerb) 0–1 (Ivanics 55.)
Nice (francia)–Braga (portugál) 0–1 (P. Víctor 28.)
VfB Stuttgart (német)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 4–1 (Assignon 24., Tomás 37., Mittelstädt 50. – 11-esből, Vagnoman 90+4., ill. Revivo 52.)
Utrecht (holland)–Nottingham Forest (angol) 1–2 (Van der Hoorn 73., ill. Kalimuendo 52., Igor Jesus 88.)
FERENCVÁROSI TC–Rangers FC (skót) 2–1 (Ötvös 45+5., Varga B. 73., ill. Miovszki 27.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Lyon65–113–3+1015
  2. Midtjylland65–113–5+815
  3. Aston Villa65–110–4+615
  4. Real Betis642–11–4+714
  5. Freiburg642–9–3+614
  6. FERENCVÁROS642–11–6+514
  7. Braga641110–5+513
  8. Porto64119–5+413
  9. Stuttgart64–212–5+712
10. Roma64–210–5+512
11. Nottingham Forest632111–6+511
12. Fenerbahce63219–5+411
13. Bologna63219–5+411
14. Viktoria Plzen624–6–2+410
15. Panathinaikosz63129–7+210
16. Genk63127–6+110
17. Crvena zvezda63125–5010
18. PAOK623113–10+39
19. Celta Vigo63–312–9+39
20. Lille63–310–7+39
21. Young Boys63–38–12–49
22. Brann Bergen62226–7–18
23. Ludogorec621311–14–37
24. Celtic62137–11–47
25. Dinamo Zagreb62138–13–57
26. Basel62–48–9–16
27. FCSB62–47–11–46
28. Go Ahead Eagles62–45–11–66
29. Sturm Graz61144–8–44
30. Feyenoord61–57–13–63
31. Salzburg61–55–11–63
32. Utrecht6–153–9–61
33. Rangers6–153–11–81
34. Malmö6–153–12–91
35. Maccabi Tel-Aviv6–152–18–161
36. Nice6––64–13–90

 

 

Legfrissebb hírek

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16