A Rangers edzője tudja, több vereség nem fér bele

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2025.12.10. 21:42
Danny Röhl (Fotó: Getty Images)
A skót Rangers FC vezetőedzője, a német Danny Röhl nincs könnyű helyzetben a csütörtök esti, Ferencváros elleni mérkőzést megelőzően, hiszen csapatát jelentős sérüléshullám sújtja.

 

„Öt héttel ezelőtt még alig volt sérültünk, ám miután a játékosok közül sokan elutaztak a különböző válogatottakhoz, a visszaérkezés óta megszaporodtak a gondjaink – nyilatkozta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Danny Röhl. – Sajnos a Ferencváros ellen sem számíthatok több játékosomra, de megpróbáljuk kezelni a helyzetet, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy Európában több vereség már nem fér bele. Három mérkőzés maradt az alapszakaszból, ezeken kilenc pontot lehet gyűjteni, szóval egyáltalán nem mondtuk le róla, hogy ott legyünk a rájátszásban, és bejussunk a legjobb tizenhat közé. Úgy gondolom, a sok problémánk ellenére az elmúlt időszakban léptünk előre, néhány játékos formája is javult. Lesznek olyanok is, akik csütörtökön nem tudnak még teljes mérkőzést játszani a visszatérésüket követően. De mindenkire szükségünk lesz a jó eredmény eléréséhez. Ahogy mondtam, több vereség nem fér bele Európában!”

Európa-liga
2025.12.10. 16:37

Alex Ferguson tanácsát egy életre megfogadta Robbie Keane

„Eddig jó teljesítményt nyújtunk Európában, nehéz ellenfeleket győztünk le, ezen az úton kell tovább haladnunk.”

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
18.45: FERENCVÁROSI TC–Rangers FC (skót) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Dinamo Zagreb (horvát)–Real Betis (spanyol)
18.45: Young Boys (svájci)–Lille OSC (francia)
18.45: FC Midtjylland (dán)–Genk (belga)
18.45: Ludogorec (bolgár)–PAOK (görög)
18.45: Sturm Graz (osztrák)–Crvena zvezda (szerb)
18.45: Nice (francia)–Braga (portugál)
18.45: VfB Stuttgart (német)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
18.45: Utrecht (holland)–Nottingham Forest (angol)
21.00: FC Porto (portugál)–Malmö (svéd)
21.00: Lyon (francia)–Go Ahead Eagles (holland)
21.00: Celtic (skót)–Roma (olasz)
21.00: FC Basel (svájci)–Aston Villa (angol) (Tv: Sport2)
21.00: Freiburg (német)–Salzburg (osztrák)
21.00: FCSB (román)–Feyenoord (holland)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–Bologna (olasz)
21.00: Panathinaikosz (görög)–Viktoria Plzen (cseh)
21.00: Brann Bergen (norvég)–Fenerbahce (török)

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43