Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Magabiztos előnyt szerzett a Freiburg az odavágón, amely 10 perc alatt került előnybe, Vincenzo Grifo 17 méterről tekert a kapu bal oldalába. Bő fél óra után nőtt a különbség, Jan-Niklas Beste talált be közelről Igor Matanovic bepasszából. Majdnem egyből jött a harmadik hazai gól, ám ebben Johan Manzambit megakadályozta a kapufa. A Celta Vigo kevés veszélyt jelentett ellenfele kapujára, majd a 78. percben eldőlt a mérkőzés, Beste szöglete után Matthias Ginter fejelt a léc alá. A német csapat nagy lépést tett afelé, hogy története során először bejusson a nemzetközi porondon a legjobb négy közé. 3–0
Remekül kezdett a Porto, már 40 másodperc után ziccerbe került, de Terem Moffi lövését bravúrral védte Stefan Ortega. A folytatásban is nyomtak a hazaiak, és a 11. percben már megszerezték a vezetést, Gabri Veiga centerezéséből William Gomes passzolt közelről az üres kapuba. Két perc múlva viszont jött a hideg zuhany a portugálok számára, Martim Fernandes lőtt passzal adta haza a labdát 40 méterről, Diogo Costa kapus viszont nem ott állt, ahol számított rá a csapattársa, aki így elképesztő öngólt vétett (ráadásul a jobbhátvéd később megsérült, szóval ez nem az ő meccse volt). A folytatásban is a Porto dominált, de kihagyta a helyzeteit, pedig több is volt belőle, míg ugyan a Nottingham Forest egy meg nem adott gólig eljutott, összességében döntetlenre játszott. 1–1
Bár kiegyenlített volt az első félidőt, a Bolognának pedig kapufája is volt, mégis az Aston Villa szerzett vezetést. A szünet előtt Youri Tielemans szögleténél Federico Ravaglia alászaladt a labdának, Ezri Konsa pedig a kapuba fejelt mögüle. A fordulás után újabb egyéni hiba okozta a hazaiak vesztét, Torbjörn Heggem adta el a saját tizenhatosánál a labdát, amelyre Ollie Watkins lecsapott, és nem hibázta el a ziccert. A 90. percben Jonathan Rowe lőtt 13 méterről a bal alsóba, ezzel úgy tűnt, az olaszok nagyobb eséllyel utazhatnak majd Birminghambe, a ráadás negyedik percében azonban Tielemans szöglete után Watkins közelről betalált, így a Villa megnyugtató előnyről várhatja a hazai visszavágót. 1–3
EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Freiburg (német)–Celta Vigo (spanyol) 3–0 (Grifo 10., Beste 32., Ginter 78.)
Porto (portugál)–Nottingham Forest (angol) 1–1 (William Gomes 11., ill. M. Fernandes 13. – öngól)
Bologna (olasz)–Aston Villa (angol) 1–3 (Rowe 90., ill. Konsa 44., Watkins 51., 90+4.)
Szerdán játszották
Braga (portugál)–Real Betis (spanyol) 1–1 (Grillitsch 5., ill. Cucho Hernández 61. – 11-esből)
A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.








