„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

„Górnik tragédiája! Odaveszett a lengyelek El-esélyei” – írja a legnépszerűbb lengyel sportportál, a Meczyki. Kiemelik, hogy sokáig a hazaiak támadtak, de a befejezéseknél hiányzott a pontosság, aztán tizenegyesből összejött a vezető találat. A portál hozzáteszi, hogy a szünet után sem vett vissza a tempóból a Górnik Zabrze, de az első játékrészhez hasonlóan a lövések ezúttal sem voltak elég pontosak, ezt követően egy peches öngóllal továbbjutott a Ferencváros. A lengyelek így az AS Monaco ellen játszanak a Konferencialiga főtáblásáért.
„Nem is tudom, mit mondjak, tényleg nem. Üres a fejem. Úgy gondolom, az egész mérkőzést kézben tartottuk. Nehéz… a rögzített helyzetek nagyon fontos elemei a mai labdarúgásnak” – nyilatkozta Erik Janza. A lengyelek csapatkapitánya így folytatta: „A mérkőzés előtt azt mondtuk, hogy ez egy másfajta Górnik lesz, mint Budapesten. Minden tökéletes volt, volt intenzitás, magas presszing és rengeteg remek kombináció. Több alkalommal is megvolt az esély a második gólra és véleményem szerint akkor eldőlt volna a mérkőzés.”
A Fakt is a hazaiak balszerencséjét emelte ki. A lengyel portál tudósításában megemlíti, hogy a lelátón az UEFA büntetése miatt gyermekcsoportok is ültek, de így is a Górnik volt fölényben. „A Górnik Zabrze ledolgozta a hátrányt, de peche volt” – írják, továbbá megemlítik, hogy a bemelegítés alatt a csapatot tulajdonló Lukas Podolski is feltűnt. A hazai szurkolók a vezető gól után a „még egyet, még egyet” rigmust skandálták, de Dibusz Dénes több szép védést is bemutatott. Végül hozzáteszik, hogy a Ferencváros egyenlítése után mindkét csapatnak volt esélye a második gólra, de végül maradt az 1–1-es döntetlen, ami a magyar csapat továbbjutását hozta.
„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – írja címében a sport.pl, amely szerint ugyan a Zabrze volt az esélytelenebb a párharcban, de minden esélye megvolt a továbbjutásra. „Hazai pályán egyértelműen jobbak voltak a magyaroknál, így joggal bánhatják a búcsút.” Megemlítik továbbá, hogy a Górnik legutóbb 2018 júliusában nyert meccset az európai kupaporondon. A lengyel portál is kiemeli Dibusz védéseit, és azt, hogy a Ferencváros leginkább a védekezésre koncentrált és ez a büntető után sem változott. A lengyeleknek összejött a második gól, de pechükre rossz kapuba, így a Fenerbahce elleni BL-selejtezőhöz hasonlóan ezúttal is 1–1-es hazai döntetlen után 2–1-es vereséggel búcsúztak.
A Rzeczpospolita röviden számol be a Górnik búcsújáról. A lengyel portál úgy fogalmaz, hogy Michal Sácek szerencsétlen mozdulata megfosztotta a hazaiakat a hosszabbítás lehetőségétől.
EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
NEM BAJNOKI ÁG
GÓRNIK ZABRZE (lengyel)–FERENCVÁROSI TC 1–1 (1–0)
Zabrze, Ernest Pohl Stadion, 23 348 néző. Vezette: Andrea Colombo (Giuseppe Perrotti, Vittorio Di Gioia) – olaszok
ZABRZE: Schulze – Sácek, Janicki, Josema, Janza (Zmrzly, 89.) – Urbanski, Dietz, Paulo Bernardo (Sadílek, 79.) – Peter Federico (Ismaheel, 79.), Prekop, Hlan (Ikia Dimi, 89.). Vezetőedző: Michal Gasparík
FTC: Dibusz – Osváth, Raemaekers, M. Gómez, Cadu (Zohore 90+2.) – Corbu, Rommens (Nagy Á., 59.) – Zachariassen, Kanikovszki (N. Keita, 59.), Yusuf – Joseph (Kodro, 90+3.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Urbanski (45. – 11-esből), ill. Sácek (82. – öngól)
Továbbjutott: a Ferencváros, 2–1-es összesítéssel










