Portugál középpályással erősített a Fradi esti ellenfele

H. Á.H. Á.
2026.08.05. 10:21
null
Paulo Bernardo vételi opcióval érkezett a lengyelekhez (Fotó: gornikzabrze.pl)
Kedden este hivatalos honlapján jelentette be a Ferencváros Európa-liga-ellenfele, a lengyel Górnik Zabrze, hogy kölcsönvette a Celtictől a 24 éves portugál középpályást, Paulo Bernardót, aki már szerda este be is mutatkozhat új csapatában a zöld-fehérek ellen.

A lengyel klub kedd esti bejelentésében kiemeli, hogy a 24 éves portugált ugyan csak kölcsönvette a Zabrze, de az egy éves kölcsönszerződés lejárta után vételi opcióval élhet.

Bernardo a Benfica utánpótlásában pallérozódott nyolcéves kora óta, a felnőttek között 2021 novemberében mutatkozott be – előbb a BL-ben, majd öt nap múlva a portugál élvonalban is. A lisszaboni klubnál összesen 26 tétmeccsen szerepelt, majd 2023 januárjában a Pacos Ferreirához került kölcsönbe. Innen fél év múlva került a skót Celtichez egy idényre – hasonló konstrukcióban mint most a lengyelekhez, vagyis az egyéves kölcsön után vételi lehetősége volt a skótoknak, s ők ezzel éltek is.

A portugál utánpótlás-válogatottakban – U15-től U21-ig – összesen csaknem 75 alkalommal szerepelt Bernardo, aki az elmúlt idényben skót bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a Celtic-kel, amelyben összesen 97 tétmérkőzésen 7 gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyzett.

A lengyel klub hivatalos honlapja megemlíti azt is, hogy Bernardo a 8-as számú mezt kapta új csapatánál, azt pedig már csak mi tesszük hozzá, hogy bemutatkozására akár már ma este, a Ferencváros elleni Európa-liga selejtezőmérkőzésen is sor kerülhet, hiszen a zabrzeiek rögtön be is rakták csapatuk Európa-liga keretébe az új szerzeményt.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.15: Ferencváros–Górnik Zabrze (lengyel) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43