Bahreini Nagydíj: De La Rosa szerint nem nyer a McLaren

Vágólapra másolva!
2006.03.10. 15:38
Címkék
Pedro de la Rosa, a Formula–1-es McLaren-Mercedes spanyol tesztpilótája (képünkön) úgy érzi, hogy a tavalyi világbajnokság ezüstérmes csapata valószínűleg nem tudja megnyerni az idénynyitó Bahreini Nagydíjat.

De La Rosa erről a Marca című spanyol sportújságnak nyilatkozott. A tartalékversenyző elmondta: a McLaren-Mercedes új, MP4-21-es típusú versenyautója – amely a harmadik futamon, az Ausztrál Nagydíjon egy továbbfejlesztett Mercedes motort kap majd –jobb most, mint amilyen a téli időszakban volt.

„Ennek ellenére nem hiszem, hogy a győzelemért harcolhatunk – jelentette ki De La Rosa. – Ha a Renault elég meegbízhatónak bizonyul, akkor szerintem megszerzi a győzelmet.”

A spanyolt arról is megkérdezték, szerinte hol tart az 1999–2004 között sorozatban hat világbajnoki címet szerzett Ferrari. A hispán pilóta úgy vélekedett, hogy a maranellóiak autói a McLarenek mögött érnek majd célba.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik