Formula-1: Alonso biztos a címvédésben

Vágólapra másolva!
2006.03.29. 16:07
Címkék
Fernando Alonso biztos abban, hogy idén is megnyeri a Formula-1-es világbajnokságot, vagyis sikeres lesz utolsó szezonja a Renault-nál.
Reuters
Reuters

„Nincs nyomás rajtam, nem aggódom a futamok előtt. A tavalyi siker növelte az önbizalmamat, magabiztosan várom a versenyeket” – mondta a francia csapat spanyol
klasszisa.

Alonso teljes joggal úgy véli, hogy a 2005-ös diadal után megváltozott a megítélése.

„Tavaly úgy tekintettek rám az emberek, mint egy fiatal, tehetséges pilótára. Most már világbajnokként tisztelnek, már semmit sem kell bizonyítanom” – jelentette ki a
Renault sztárja.

Fernando Alonso tavaly hét futamot nyert, idén pedig két futam után 18 pontos.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
2 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
4 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
47 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
49 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
59 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik