Fisico már Imolában megkapja az új csodamotort

Vágólapra másolva!
2006.04.19. 17:43
Címkék
Giancarlo Fisichella a San Marinó-i Nagydíjon már megkaphatja a Renault legújabb fejlesztésű, úgynevezett B-specifikációjú V8-as motorját, ezért abban bízik, hogy képes lesz legyőzni csapattársát, a világbajnoki címvédő Fernando Alonsót. Ez az idén egyszer már sikerült az olasz pilótának, mégpedig Malajziában, ahol ő nyerte meg a futamot.
Giancarlo Fisichella Sepang után hazai pályán is győzelmet szeretne ünepelni
Giancarlo Fisichella Sepang után hazai pályán is győzelmet szeretne ünepelni
Giancarlo Fisichella Sepang után hazai pályán is győzelmet szeretne ünepelni
Giancarlo Fisichella Sepang után hazai pályán is győzelmet szeretne ünepelni

Hogy minden rosszban van valami jó, azt most Giancarlo Fisichella is megtapasztalhatja. A Renault csapat második számú versenyzője ugyan kiesett az idénynyitó Bahreini Nagydíjon, ennek köszönhetően azonban a San Marinó-i Nagydíj előtt lehetősége van arra, hogy kicseréljék a motort az autójában, és megkapja a világbajnoki címvédő csapat legújabb V8-asát.

A szabályok szerint a motoroknak 2006-ban már két futamot kell kibírniuk, és két versenynél gyakrabban csak akkor lehet büntetés nélkül erőforrást cserélni az autóban, ha futam közben tönkremegy.

Mivel Fisico versenygépében az első futam után ki kellett cserélni a motort, Malajzia és Melbourne után most újra kaphat egy „friss” erőforrást. Ezzel szemben Fernando Alonsónak – akit eddig mindhárom versenyt befejezte – még ugyanazzal a motorral kell rajthoz állnia, amellyel Ausztráliában versenyzett.

„Minden versenyen úgy indulok az idén, hogy a lehető legtöbb pontot akarom megszerezni, és mivel most a Renault van az élen, minden futamon győzni szeretnék” – mondta Fisichella.

„Most új motort kaptam, amely valamivel erősebb a korábbinál, ez pedig fantasztikus esélyt kínál számomra. Nem becsüljük le az ellenfeleinket, hiszen tudjuk, hogy az élen nagyon kiélezett a versenyfutás. Ennek ellenére azt hiszem, hogy nyerő kombinációval megyünk Imolába.”

Denis Chevrier, aki a Renault-nál a motorfejlesztő részleg vezetője, úgy gondolja, hogy az új, B-specifikációjú motorral Fisico akár több tizedmásodperccel is gyorsabb lehet az időmérő edzésen, mint korábban, és a vasárnapi nagydíjon is nagyobb tempóra lehet képes.

„Ez egy szokványos lépés a motor evolúciójában – nyilatkozta Chevrier. – Arra törekedtünk, hogy a maximális fordulatszám növelésével fokozzuk a teljesítményt, és javítsuk a hengerben a sűrítést és az égést.”

„A kvalifikáció szabályaiból kiindulva az időmérő edzésen több tizedmásodperces javulásra számítunk, és a verseny előtti utolsó tesztek arra is választ adnak majd, hogy a futamokon mekkora teljesítmény-növekedést érhetünk el.”

A Renault eredetileg májusban az Európai Nagydíjon vetette volna be az új csodamotort, de úgy döntöttek, hogy Fisichella Alonsótól eltérő helyzete miatt ezt már most meglépik.
Legfrissebb hírek

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
59 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
2 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik