San Marinó-i Nagydíj: Montoyát meglepte a Ferrari és a Renault gyorsasága

Vágólapra másolva!
2006.04.21. 17:24
Címkék
Juan Pablo Montoya, a McLaren-Mercedes pilótája csodálkozik a Renault és a Ferrari gyorsaságán. A kolumbiai versenyző erről a San Marinó-i Nagydíj második szabadedzése után beszélt. Montoya a kilencedik helyen zárta a délutáni tréninget, és több mint 1,2 másodperccel volt lassabb az éllovas Fernando Alonsónál.
Juan Pablo Montoyát idegesítette, hogy az edzés végén mindig nagy volt a forgalom
Reuters
Juan Pablo Montoyát idegesítette, hogy az edzés végén mindig nagy volt a forgalom
Juan Pablo Montoyát idegesítette, hogy az edzés végén mindig nagy volt a forgalom
Reuters
Juan Pablo Montoyát idegesítette, hogy az edzés végén mindig nagy volt a forgalom

Juan Pablo Montoya a második szabadedzésen elért kilencedik helye ellenére elégedetten nyilatkozott az autójáról. A McLaren-Mercedes kolumbiai versenyzője számára ugyanakkor meglepetést jelentett a Renault-k és a Ferrarik gyorsasága.

„Mondhatom, hogy örülök, mert az autó elég jól működik – mondta a dél-amerikai pilóta. – Ugyanakkor egy kicsit meglepődtem a Ferrari tempóján, és a végén egy kicsit a Renault-én is. Ennek ellenére azt hiszem, elég közel vagyunk hozzájuk, nem vagyunk nagyon lemaradva.”

„A szabadedzésen két szakaszt teljesítettünk, először hogy lássuk, rendben van-e az egyensúly, aztán arra voltunk kíváncsiak, mi van a gumikkal, és azok is jól működtek – folytatta. – Az edzés elején szerintem jó tempót diktáltunk, a végén pedig egyszerűen csak nagy volt a forgalom. Ez kicsit idegesített, de azért minden rendben van.”

"Az autó határozottan jobb lett, miután rengeteget változtattunk rajta. Úgy érzem, az alulkormányzottságot is sikerül majd kezelnünk."

„A Ferrari nagyon sokat dolgozott ma, és tavaly is láthattuk, hogy bár egész évben küszködtek, ezen a pályán gyorsak voltak. Majd meglátjuk, hogy most valóban jobb már az autójuk, vagy pedig megint csak erről az egy versenyről van szó” – tette hozzá Juan Pablo Montoya.

A McLaren-Mercedes másik pilótája, a világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló Kimi Räikkönen a 12. időeredményt érte el a második szabadedzésen, és majdnem másfél másodperccel volt lassabb Alonsónál.

A Jégember ennek ellenére szintén elégedetten tekintett vissza a napra.

„Minden remekül ment, jól kezdődött a hétvége – mondta. – A beállításokon és a gumikon dolgoztunk, és azt mondhatom, hogy bizakodó vagyok. Úgy érzem, a csomag, amit Imolába hoztunk jó, ezért jól kellene szerepelnünk.”
Legfrissebb hírek

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
59 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
2 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik