Ron Dennis javulást vár a Nürburgringre

Vágólapra másolva!
2006.04.24. 13:57
Címkék
Ron Dennis csapatfőnök szerint a McLaren-Mercedes esélyes lesz a győzelemre az 57.- Formula-1-es világbajnokság ötödik futamán, a Nürburgringen sorra kerülő Európa Nagydíjon.
Reuters
Reuters

„Biztos, hogy gyorsabbak leszünk. Rengeteget teszteltük azokat az újításokat, amelyeket a következő futamon vetünk be, ismerjük az erényeket” – mondta a wokingi istálló első számú irányítója.

Tény, a McLaren-Mercedes az eddigi négy futamon elmaradt a várakozásoktól, a tavaly összetettben második Kimi Räikkönen és társa, Juan Pablo Montoya sem nyert még, így viszont egyre nagyobb a hátrányuk a tavalyi világbajnok Fernando Alonsóval és a Renault-val szemben. Pedig biztos, hogy a wokingiak idén vissza akarnak vágni a tavalyi vereségért, de a jelenlegi helyzet nem ad erre sok esélyt.

Ron Dennis úgy véli, hogy már vasárnap, az imolai San Marinó-i Nagydíjon is megszoríthatták volna a győztes Michael Schumachert és a mögötte második, összetettben biztosan éllovas Alonsót.

„Kimi versenyét nagyban befolyásolta az időmérő edzésen elért szerényebb helyezése. Sajnos elrontotta a kvalifikációt, ezért megfizetett, a futamon beszorult a forgalomba, nem tudott igazán előretörni. Juan Pablo jó munkát végzett, örülünk annak, hogy nem voltak gondjai. Továbbra is azt gondoljuk, mi vagyunk a Renault legnagyobb ellenfele, s most sokkal jobb a helyzetünk, mint tavaly a szezon hasonló szakaszában” – elemezte a pillanatnyi erőviszonyokat a McLaren-Mercedes csapatfőnöke.

Ron Dennis kijelentéseit erősíti az is, amit Martin Whitmarsh, a wokingiak ügyvezető igazgatója nyilatkozott az imolai verseny után.

„Azt gondolom, hogy az idény egészét tekintve legyőzzük a Ferrarit, még akkor is, ha ezen a szinten maradunk mindketten. Nekünk azonban jobb teljesítményre lesz szükségünk, ha a Renault akarjuk megverni. El kell fogadnunk, hogy a dolgok mércéje most a Renault.”

Ugyanezzel a kérdéssel Flavio Briatorét, a Renault csapatfőnökét is megkeresték, akinek a mondatai szintén a McLaren vezetőinek szavaira rímeltek.

„Az imolai eredmény jó nekünk. Tudtuk, hogy ez nem a legjobb pályánk, ennek ellenére másodikok lettünk. És ami ennél is fontosabb: újra több pontot vettünk el Kimi Räikkönentől. Azt hiszem, hogy a bajnoki címért folyó harcban Kimi a riválisunk, és nem Schumacher.”

A Renault és a McLaren eredményei a 2005-ös világbajnokság első négy futamán:
Pilóta/Nagydíj Ausztrália Malajzia Bahrein San Marino
Fisichella (R) 1. kiesett kiesett kiesett
Alonso (R) 3. 1. 1. 1.
Räikkönen (M) 8. 9. 3. kiesett
Montoya (M) 6. 4. nem indult nem indult
De La Rosa (M) nem indult nem indult 5. nem indult
Wurz (M) nem indult nem indult nem indult 3.
AZ ÁLLÁS (R vs McL): 16-4 26-9 36-19 46-25

A Renault és a McLaren eredményei a 2006-os világbajnokság első négy futamán:
Pilóta/Nagydíj Bahrein Malajzia Ausztrália San Marino
Fisichella (R) kiesett 1. 5. 8.
Alonso (R) 1. 2. 1. 2.
Räikkönen (M) 3. kiesett 2. 5.
Montoya (M) 5. 4. kiesett 3.
AZ ÁLLÁS (R vs McL) 10-10 28-15 42-23 51-33
Legfrissebb hírek

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
59 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
2 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik