Spanyol Nagydíj: a McLarennél minden a tervek szerint megy

Vágólapra másolva!
2006.05.12. 19:08
Címkék
Kimi Räikkönen, a McLaren-Mercedes finn pilótája nem azért tett meg egész nap csupán négy kört Barcelonában, a Formula–1-es Spanyol Nagydíj első napjának két szabadedzésén, mert bármi problémája volt, hanem azért, mert így beszélte meg a mérnökeivel.
Kimi Räikkönen olyan nyugodt, mintha ő lenne a vasárnapi verseny favoritja
Reuters
Kimi Räikkönen olyan nyugodt, mintha ő lenne a vasárnapi verseny favoritja
Kimi Räikkönen olyan nyugodt, mintha ő lenne a vasárnapi verseny favoritja
Reuters
Kimi Räikkönen olyan nyugodt, mintha ő lenne a vasárnapi verseny favoritja

„A szakemberekkel tartott szokásos megbeszélésem után úgy döntöttünk, nem szükséges, hogy kimenjek a pályára az első szabadedzésen – magyarázta a 26 éves versenyző. – Délután a tervek szerint két mért kört kellett mennem, és így is tettem. Legyen ugyanilyen problémamentes hétvégénk, amilyen a mai nap volt.”

A Jégember csapattársa, Juan Pablo Montoya hat kört teljesített egész nap, és a 18. helyen végzett a délutáni második tréningen.

„Reggel egy kört teljesítettem a motor beállítása miatt, délután pedig mentem néhány kört, azért, hogy lássuk, miből meríthetünk a hétvégén. Annyi bajom volt, hogy meglazult a visszapillantó tükröm, és le kellett vennem, de más gond nem adódott. Eddig minden jó, már várom a hétvégét.”
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
9 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
31 perce

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik