Monacói Nagydíj: Michael Schumacher elégedetlen az első nap után

Vágólapra másolva!
2006.05.25. 21:54
Címkék
Nem úgy mentek a dolgok az első napon Monte-Carlóban, ahogyan azt Michael Schumacher és Ferrari csapat remélte. Ezt maga a hétszeres világbajnok pilóta ismerte el, miután a Monacói Nagydíj második szabadedzésén csak a 15. helyen végzett. A vb-pontverseny második helyezettje annak ellenére is gyengének érzi az eddigi teljesítményt, hogy mindössze egyetlen szett gumit használt el.
Michael Schumacher úgy érzi, a kopott gumikkal is jobb eredményt kellett volna elérnie
Reuters
Michael Schumacher úgy érzi, a kopott gumikkal is jobb eredményt kellett volna elérnie
Michael Schumacher úgy érzi, a kopott gumikkal is jobb eredményt kellett volna elérnie
Reuters
Michael Schumacher úgy érzi, a kopott gumikkal is jobb eredményt kellett volna elérnie

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
„Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk boldogok az eddig látottakkal, még akkor sem, ha ez az eredmény megmagyarázható azzal, hogy másokkal ellentétben csak egy szett gumit használtunk – mondta a német klasszis. – Ezzel együtt nem titkolom: a helyzetünk pillanatnyilag nem tűnik jónak.”

„Túl lassúak vagyunk, és tanulmányoznunk kell az adatokat, hogy megtudjuk, mi ennek az oka. Van munkánk bőven, de megvan a tapasztalatunk is ahhoz, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből.”

Schumacher csapattársa, Felipe Massa szintén nem repesett a boldogságtól.

„Nem volt könnyű számunkra a mai nap – nyilatkozta a brazil versenyző, aki délután a 10. helyen zárt. – Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy az időmérő edzésen és a futamon versenyképesek legyünk. A kétszer egyórás szabadedzésen főként azzal voltunk elfoglalva, hogy az autó egyensúlyát eltaláljuk, meg persze azzal, hogy kiválasszuk a két legmegfelelőbb gumiszettet.”

„Olyan abroncsokra van szükségünk – folytatta Massa –, amelyekkel gyorsak lehetünk a kvalifikáción, ugyanakkor a versenyen is egyenletes teljesítményt nyújthatunk. Szerencsére van egy teljes napunk, hogy kitaláljuk, hogyan lehet rátalálni a legoptimálisabb megoldásra.”
Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
17 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
34 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
40 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
53 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
2 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik