Alonso: A hétszeres világbajnok az esélyes

Vágólapra másolva!
2006.06.09. 11:43
Címkék
A pontverseny tavalyi legjobbja, az idén is fölényesen vezető Fernando Alonso úgy véli, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher várja a legjobb eséllyel az 57. Formula-1-es vb hétvégi Brit Nagydíját. A Renault spanyol versenyzője szerint a Ferrari klasszisát kell felülmúlnia annak, aki meg akarja nyerni a Silverstone-ban sorra kerülő futamot.
Fernando Alonso tart az első számú vetélytárstól
Fernando Alonso tart az első számú vetélytárstól
Fernando Alonso tart az első számú vetélytárstól
Fernando Alonso tart az első számú vetélytárstól

Alonso azzal érvelt, hogy a hétszeres világbajnok német legenda megdöntötte a pályacsúcsot múlt héten a barcelonai tesztelésen, ez pedig azt mutatja, hogy az eddiginél is gyorsabb a sztár és a Ferrari.

„Legfőbb esélyesként érkeznek Silverstone-ba. Barcelonában nagyon-nagyon gyorsak voltak” – mondta Alonso.

A spanyol versenyző hozzátette: a Renault a téli szünetben térképezte fel az angliai pályát.

„Sikeresen teszteltünk, s a gyors kanyarok kedveznek az autónknak. Így mi is optimistán várjuk a Brit Nagydíjat” – jegyezte meg a Renault pilótája.

Az élcsapatok közül csak a Ferrari nem tesztelt április végén Silverstone-ban, de Alonso szerint ez nem jelent hátrányt.

„Ez nem sokat számít. Csak a pénteki napot érinti, hiszen két-három próbálkozást kell tenni az autó megfelelő beállításainak eltalálásához. De ezután már minden megy a maga útján, az érintett csapat beéri a többieket. Ráadásul az eddigi hét futam már megfelelő alapot ad a beállításhoz” – szögezte le az oviedói világbajnok.

Alonso 21 ponttal előzi meg az idősebbik Schumachert az idei összetett versenyben.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
16 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
19 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
22 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
27 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
30 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
33 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
37 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
57 perce
Ezek is érdekelhetik