Formula–1: Montagny helyett Hockenheimben már Jamamoto vezet

Vágólapra másolva!
2006.07.12. 21:00
Címkék
A japán Jamamoto Szakon (képünkön) váltja a francia Franck Montagnyt a Formula–1-es Super Aguri csapat egyik autójának volánjánál a Német Nagydíjtól kezdődően – jelentette be a távol-keleti istálló.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
Franck Montagny – Olivier Panis visszavonulása után az első francia pilóta a mezőnyben – szerda reggel úgy nyilatkozott: valószínűleg Magny-Cours-ban, saját közönsége előtt vezetheti utoljára az egyik Super Agurit.

"Az utóbbi három nagydíjhétvége pénteki napjain érzésem szerint sikerült beletanulnom ebbe a nagy feladatba, de azt is remélem, hogy sikerül fontos és értékes információkat adnom majd a csapatnak" – mondta Jamamoto.

"Ismerem a Magny-Cours-i pályát még a Formula–3-as karrierem idejéből, ezért már nagyon várom, hogy újra ott versenyezhessek."
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik